Szavazzunk Kováts Adélra!

Újra a Halhatatlanok társulata jelöltjei között szerepel Kováts Adél, és reméljük az Önök szavazatai be is juttatják e neves társaság tagjai közé.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő 1993-ban szerződött a Radnóti Színházba, amelynek azóta is tagja, 2016 februárjától pedig igazgatója is. Az elmúlt években a Forbes több alkalommal is a beválasztotta a kultúra területén a legbefolyásosabb nők közé. A színházcsináláson kívül kiemelten fontos számára a társadalmi szerepvállalás, a közös felelősségre való figyelemfelhívás és igazi szívügyének tekinti az akadálymentességet.

Vágyvillamos – Blanche DeBois (Fotó: Dömölky Dániel)

Kurázsi mama és gyerekei – Anna Fierling (Fotó: Dömölky Dániel)

Az elmúlt három évtizedben olyan emlékezetes alakításokban láthatta a nagyérdemű, mint a Vágyvillamos, a Kurázsi mama és gyerekei, a Platonov – Apátlanul vagy a Lear király, jelenleg pedig a Futótűz, a 10, a 3tél, A vége és az Oidipusz című előadásokban. Májusban a Hullámtörés című új bemutatónkban lép majd színpadra.
Számos Mészáros Márta filmben is szerepelt, de szívesen dolgozott vele Herendi Gábor, Koltai Róbert, Kamondi Zoltán, Bereményi Géza és Gárdos Éva is.

Futótűz – Nawal Marwan (Fotó: Dömölky Dániel)

10 – IV. (Fotó: Dömölky Dániel)

Tavaly László Zsolt elismerésének örülhettünk, idén pedig Kováts Adélt szeretnénk a Halhatatlanok Társulatának tagjai között látni.

Szavazni május 31-ig lehet az alábbi módon:
SMS küldése a 06-70/7060600 alapdíjas telefonszámra a HT13 kóddal (egy telefonszámról kategóriánként maximum 20 SMS küldhető)
– az ATV weboldalán keresztül: kategóriánként egy alkalommal.

Borítófotó: Futótűz – Nawal Marwan (Fotó: Dömölky Dániel), Portréfotó: Dobos Tamás,
Platonov – Apátlanul – Anna Petrovna Vojnyiceva (Fotó: Dömölky Dániel)
Oidipusz – Jokaszté  (Fotó: Dömölky Dániel)