A SZAVAK SÚLYA
„Közelebb. Ez lett a Radnóti Színház idei hívószava. Segítségével újragondoljuk, miben vagyunk és mit akarunk; segít definiálni a jelent és azt a rövid távú jövőt, amit mi évadnak hívunk.” – Kováts Adél. A Radnóti Színház színészei ebben az évadban állást foglalnak számukra is fontos társadalmi kérdésekben. Céljuk, hogy ráirányítsák a figyelmet közügyeinkre, közelebb hozva, kinagyítva, felhangosítva azokat.
SODRÓ ELIZA ÉS RUSZNÁK ANDRÁS
Sodró Eliza és Rusznák András az életben is egy párt alkot. A párkapcsolati erőszak kérdését mindketten olyan társadalmi problémának érzik, amiről beszélni kell, az alábbiakban a témával kapcsolatos gondolataikat osztják meg velünk.
 |
 |
Rusznák András: Amikor azon kezdtünk gondolkozni, melyik társadalmi probléma az, amelyik a leginkább foglalkoztat minket, hamar felmerült a kapcsolati erőszak témája.
Egy kiegyensúlyozott párkapcsolatot, amelyben két egyenrangú fél van jelen, nem könnyű se kialakítani, se fenntartani, és mi ebben igyekszünk nagyon tudatosak lenni.
 |
 |
Sodró Eliza: Már csak azért is fontos téma, mert mindenkit érint, aki párkapcsolatban él. Úgy gondolom, ahhoz, hogy egy párkapcsolat jól működjön, mindkét félnek folyamatosan dolgoznia kell rajta, figyelemmel és szeretettel kell fordulni egymás és saját magunk felé is. Minden nap.
Engem kifejezetten foglalkoztat ez a téma, sokat olvasok és sokat gondolkodom róla. Ez nekem nem teher, nem fáraszt. És meg is térül a ráfordított idő. Mi tényleg sokat teszünk azért, hogy komfortosan érezzük magunkat a kapcsolatunkban.
 |
 |
Rusznák András: Korábban már mindketten megtapasztaltuk a saját bőrünkön, hogy mit jelent egy egyenlőtlen kapcsolatban létezni. A magas látencia miatt nincsenek pontos statisztikák arról, hány nő él bántalmazó kapcsolatban, férfiakról még kevésbé. De mindannyian tudjuk, hogy ez egy létező probléma.
Az abúzus lehet fizikai és verbális is, sokszor nem is vagyunk tisztában vele, hogy amit teszünk vagy elszenvedünk, az bántalmazás. Megmagyarázzuk magunknak, mi miért történt, és elhitetjük magunkkal, hogy ez belefér. Veszélyes játszma ez, mert egy életen át lehet csinálni.
 |
 |
Sodró Eliza: Szerintem a bántalmazás ott kezdődik egy kapcsolatban, amikor az egyik fél elkezdi megnyomorítani a másikat. Ehhez nem kell a tettlegességig elmenni, bőven elég szóban becsmérelni egymást.
Rusznák András: Egy szónak iszonyatos ereje van. Örökre megmaradnak a fájó mondatok, pedig lehet, hogy csak dühösen odavágtál valamit.
 |
 |
Sodró Eliza: Még ha jogosan is vagy dühös, lehet egy belső kontrollt működtetni és megálljt parancsolni az indulat vezérelte szavaknak és tetteknek. Ez úgy hívják önuralom. Néhány jól megcélzott mondat alá tudja ásni az ember önbecsülését, és ez óriási károkat tud okozni.
Én nagyon rosszul viselem, ha egy vitában nem a tetteimre reagálnak, hanem a személyem támadják. Akaratlanul is elkezdek azonosulni azzal, aminek neveznek.
 |
 |
Rusznák András: Hogy hol kezdődik a bántalmazás? Én már a szeretet megvonását is annak tartom.
Sokszor hozott mintákat működtetünk. Amit gyerekkorunkban látunk és megtapasztalunk, az az eszköztárunk részévé válik. Csakhogy egy felnőtt embernek tudnia kell felismerni, ha rossz, káros mintákat követ. Mégis kevesen jutnak el addig, hogy ezt megtegyék és változtassanak.
Régebben sokat foglalkoztam azzal, hogy mennyi idő és mennyi munka az embernek, hogy eljusson az önismeretnek arra a fokára, amikor meg tudja fogalmazni, min akar változtatni, és ezeket a változtatásokat végre is hajtja. Hogy meddig tart leszedni magamról a fölösleges, működésképtelen vagy egyenesen kártékony beidegződéseket, amiket hosszú ideig automatikusan működtettem. De folyamatos önvizsgálattal ellene tudunk menni a bennünk működő automatizmusnak, és egy idő után sikerül átírni a programot, és már aszerint tudunk működni.
Ez jó, ez vigasz.
 |
 |
Sodró Eliza: Egy abuzív párkapcsolatokban a bántalmazó fél gyakorlatilag csapdába ejti a másikat.
Kiszolgáltatottá teszi, lerombolja az önbecsülését. Éppen ezért nem tudom, hogy egyedül ki lehet-e lépni egy ilyen kapcsolatból. Talán még az elején igen. Én magam is előbb leszek áldozat, mint bántalmazó. Bár bennem van egy egészséges önvédelem, ami azt jelenti, hogy elmenekülök, ha a másik átlép azon a bizonyos vörös vonalon. Persze ehhez kell egy fényváltás, amikor eltűnnek az illúziók, és hirtelen meglátom, hogy az egész kapcsolat hazugságra épült, amiben én is aktívan részt vettem: azzal hitegettem magamat, hogy lesz ez jobb is, a bántásokra meg igazolást kerestem – és találtam.
 |
 |
Kvázi áldozatként érzem a saját felelősségemet is ebben, mert hagytam, hogy ez velem megtörténjen. Persze ez azért erősen élethelyzetfüggő. Nem mindegy, hogy mi forog kockán, hogyan állnak a sakktáblán a bábuk, mennyire kiszolgáltatott a bántalmazott fél.
Én például minden kapcsolatomban törekedtem arra, hogy független legyek anyagilag. De ha mondjuk lett volna gyerekem, akkor valószínűleg sokkal több mindent tűrtem volna el. Az emberek sokszor a traumáikon keresztül kötődnek egymáshoz, és ezt az erős érzést összekeverik a szerelemmel. Itt jönnek be azok az öröklött minták és tanult mechnaizmusok, amikről Andris beszélt. Nem véletlenül vonzzák be az áldozatok azokat az embereket, akik a bántalmazóik lesznek. Sokan egyik bántalmazó kapcsolatból a másikba lépnek.
Fontos felismerés ebben a folyamatban, hogy áldozat vagy. A felismerés az első lépés azon az önismereti úton, amin végigérve már nem fogsz újra olyan embert választani, aki beléd törli a lábát. Én valahogy hiszem, hogy kellő önbecsüléssel és külső segítséggel ki lehet jutni ebből a spirálból.
 |
 |
Rusznák András: Sokszor azt hisszük, hogy jól szeretjük a másikat, mikor azt nyújtjuk neki amire valójában nekünk lenne szükségünk. Aztán csalódottan állunk mikor azt látjuk, hogy a másik nem értékeli az erőfeszítéseinket.
Sodró Eliza: Vagy nem kommunikáljuk, mi esne jól, hanem elvárjuk, hogy a másik kitalálja. Azt, hogy hogyan kell engem szeretni, azt én határozom meg. Szeretni úgy kell, hogy a másiknak jó legyen de közben nekem se legyen rossz.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
 |
 |
 |
Fotók: Csoszó Gabriella