Függetlenek a Radnótiban

A Radnóti Tesla Labor második éve lehetőségeihez képest helyet ad a független társulatoknak és produkcióknak. „Célunk, hogy a Radnóti közönségéhez eljuttassuk a magyarországi független előadások minőségi választékát, továbbá szeretnénk lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtani a kihívásokkal teli független szcénában dolgozó társulatoknak” – mondta a Kazinczy utcai játszóhely nyitóeseményén 2019 őszén Kováts Adél, a Radnóti igazgatója.

Az új, 2021|2022-es évadban a független társulatok sorában az első szeptember 15-én, szerdán mutatkozik be. Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című kisregényből készített előadás, az EXIT generáció produkciója, mely a sértett ember lelkivilágát mutatja be aprólékosan. A lélek labirintusának mélyére igyekszik bevilágítani, „olyan kendőzetlenül beszél az emberi gyengeségekről, hogy a néző könnyedén tarthat önvizsgálatot” – mondják az alkotók.

Szeptember 22-én, szerdán lesz az első budapesti előadása a Manna és a Szentendrei Teátrum produkciójának, az Árváknak. Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszült félelemről és bizonytalanságról. A színpadon olyan színészekkel, mint Molnár Áron, Lovas Rozi és Lengyel Tamás.

A tünetegyüttes, a Tünet Együttes nagyon személyes és szubjektív történetét, a független előadóművészet tágabb kitekintésű krónikájába ágyazva viszi színre, öniróniával, megrendítő őszinteséggel adva látleletet a Magyarországon zajló folyamatokról, egy kis művészcsapat küzdelmeiről, a „független” lét nagy kérdéseiről, október 13-án, szerdán.