Valamint:
Pham Nhat Minh, Farkas Melinda, Vivianne Zhou, Nghiem Tuong Vi
Zenészek:
Kovács Márton / Lázár Zsigmond, Ágoston Béla / Alexi Gergely,
Zságer-Varga Ákos / Wágner-Puskás Péter
Dramaturg: Hárs Anna
Konzultáns: Róbert Gid Gábor
Díszlettervező: Khell Zsolt
A díszlettervező munkatársa: Takács Lilla
Jelmeztervező: Remete Kriszta
Világítás: Baumgartner Sándor
Zene: Kovács Márton
A rendező munkatársa: Őri Rózsa
Rendező: MOHÁCSI JÁNOS

Ha a balsors régen tép, ugyanakkor megbűnhődtük már a múltat, pedig mindent beleadtunk, illetve majdnem mindent, na jó, de végül is valamennyit tényleg adtunk bele, vagy ha nem is adtunk bele, de az életünk valahogy elfogyott közben, akkor talán a mi hibánk a sikertelenség? Vagy sokkal inkább ellenünk a világ, az Úristen, ellenünk a gravitáció, az elektromos művek, a bankok, a hülyegyerek a szomszédból, a hangyák – a gonosz?
És ha ezután mégis megkapjuk a Kossuth-díjat, az állami támogatást, a vállveregetést, vagy akár csak a mi lelkünket melengető, de a mögöttünk levőnek szánt mosolyt, nem igazol az utólag minket?
Ez történik kis színházi társulatunkkal is, akiket a napi pocsolyaszagú élet közepén arcul csap a siker: külföldi vendégjáték, és nem is csak az, de hova!
És hirtelen merünk nagyot mondani, mert az igazság a mi oldalunkon lesz, és aki nem ért egyet, az nem csupán ellenünk van, hanem szánalmasan primitív és agyafúrt gonosz. De ez jutott, mert a nagy világon e kívül nincs másutt számunkra hely: itt élünk, és ebbe fogunk beledögleni.
Bemutató: 2013. október 27. vasárnap
Utolsó előadás: 2015. január 22. csütörtök





Fotók: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak


- Jenei Péter: A politikából támadhat-é valami jó?(campusonline.hu, 2013. november 15.)
- Ványa néni: Vidnyánszky a Radnótit is megszállta(vanyabacsi.blog.hu, 2013. november 13.)
- Cukorka: Nem vagyok én független!(divany.hu, 2013. november 12.)
- Urbán Balázs: Színház alul-felül…(revizoronline.com, 2013. november 11.)
- Fehér Anna Magda: Ugyanabba a folyóba(Ellenfény, 2013. november 3.)
- Ugrai István: A hazugság színpada(7ora7.hu, 2013. október 31.)
- Ady Mária: Nem emel föl(szinhaz.net, 2013. október 30.)
- Fehér Elephant: A csillagos ég(toptipp.hu, 2013. október)