Utoljára Iphigéniával közönségtalálkozóval

Május 29-én, vasárnap 19.00-tól egy rendhagyó előadással búcsúzik a Radnóti Tesla Labortól Eke Angéla első önálló monodrámája, az Én, Iphigénia.

A valóság és a fikció ebben a kortárs dokumítoszban ölt testet, melyet Závada Péter írt meg Eke Angéla személyes élettörténete alapján. A Junior Prima-díjas színésznő egyszemélyes, kísérleti előadásában három rendezői szemszög, egymástól függetlenül elevenedik meg, egy rendezőpáros, Gryllus Dorka és Soós Attila, valamint két önálló rendező, Spáh Dávid és Sándor Dániel Máté megközelítéséből.

Eke Angéla most utoljára viszi itt színpadra a nemrégiben a MostFeszt legjobb monodrámái közé is beválasztott produkciót, amelynek zárásaként nem csupán vele, de a rendezőkkel és az íróval is találkozhatnak, beszélgethetnek az érdeklődők, egy rendhagyó közönségtalálkozó keretein belül, amelyet Gáspár Anna moderál majd.

fotók: Kállai-Tóth Anett