A január 7-i olvasópróbával kezdetét vette az Angyalok Amerikában – Első rész: Küszöbön az ezredforduló próbafolyamata. Tony Kushner Pulitzer- és Tony-díjas, itthon ritkán játszott darabját Nagy Péter István viszi színre, a premiert március 9-én, vasárnap tartjuk.
Az Angyalok Amerikában első részét – amely önmagában is teljes – 1991 májusában mutatták be San Franciscóban, és Upor László fordítónak köszönhetően két évvel később már hazánkban is játszották, 1993-ban a Vígszínház tűzte műsorára Rudolf Péter rendezésében. A Nemzeti Színház 2012-ben a szerző által külön engedélyezett változatban, a két részt összevonva mutatta be, a művet Andrei Şerban vitte színre. A Radnóti Színház produkciója a harmadik a magyarországi bemutatók sorában.
![]() |
![]() |
Az előadás az 1980-as évek Amerikájába kalauzolja el a nézőket, ahol a szereplők a járványként terjedő AIDS árnyékában, egy széttagolódott és összeomlással fenyegető világban keresik az utat önmagukhoz és egymáshoz, egy igazságosabb és emberségesebb létezéshez, a személyes és társadalmi megváltáshoz. A burjánzó politikai korrupció, a klímakatasztrófa, a társadalmi megosztottság, a homofóbia uralta reagani Amerika „szabad és egyenlő” világában ők szeretik és elhagyják, kerülik, és mégis lépten-nyomon megtalálják egymást, és vele a reményt, hogy a társadalmi látszatvalóság széthúzásánál jóval erősebb a közös emberségünkben rejlő kötelék. Ez az emberiség-költemény metafora a megbetegedett társadalmunkra, a morális válságra és az emberi kapcsolatok törékenységére.
A történetből a 2000-es évek elején az HBO készített minisorozatot Al Pacino, Meryl Streep és Emma Thompson főszereplésével. A Radnóti színpadán László Zsolttal, Simon Zoltánnal, Bata Évával, Major Erikkel, Pál Andrással, Tóth Ildikóval, Berényi Nóra Blankával, valamint a színházunkban először játszó Lestyán Attilával találkozhat a közönség. A szövegkönyvet Upor László fordította, az előadás dramaturgja Sándor Júlia, zeneszerzője Bocsárdi Magor, a díszletet Devich Botond, a jelmezeket Szabados Luca tervezi, a média- és LED designért pedig Wurk Ikona felel.
![]() |
![]() |
![]() |
Az Angyalok Amerikában – Első rész: Küszöbön az ezredforduló márciusi előadásra a jegyértékesítés január 15-én, szerdán 10 órakor indul.
Bemutató: 2025. március 9. vasárnap
Fotók: Dömölky Dániel






