Legjobb előadás a 10

Szeptember 22-én osztották ki a 40. Színikritikusok Céhe díjait a Katona József Színházban, ami 22 színikritikus voksolásának eredménye. Az erős mezőnyben a 10 című előadásunk öt jelölést kapott, amiből hármat elnyert:

::: A legjobb előadás díja

::: A legjobb színpadi szöveg, új magyar dráma – Székely Csaba (ezt a díjat megosztva kapta Kelemen Kristóffal, színházunk dramaturgjával, a Megfigyelők című előadásért)

::: A legjobb színházi zene – Cári Tibor

Kováts Adél azt hangsúlyozta, amikor az alkotókkal közösen átvette a díjat, hogy a legnagyobb öröm a legjobb előadás díját megkapni, mert az a közösségi munka és az együtt alkotás elismerése, így az öröm megsokszorozódik. Ennek kapcsán a színházi szakma összefogásának a szükségességéről és fontosságáról is beszélt.

A Radnóti teljes társulata büszke arra, hogy ezeknek a díjaknak részese lett.

A díjazottak listája itt olvasható.

fotó: Hevesi-Szabó Lujza