„Bátor és izgalmas előadás volt a fesztivál második napján a Markó-Valentyik Anna által rendezett és játszott Anyajegy. A téma mostanában kezdi elveszteni tabu jellegét, az elmúlt pár évben mintha bátorságot szereztünk volna, hogy kimondjuk: a szülés, az anyaság nem mindig szánsájn és hepinesz.” (Puskás Panni, Revizor)

„Az előadás maga nagyon intelligens módon egyensúlyoz a humor és a már-már filozófiai kérdésfeltevések között, valamint minden korosztály számára élvezhetővé teszi a darabot. Bizonyos részek – különösen az elején, ami a nő szabad életéről beszél – kegyetlenül ismerősek lehetnek a fiatal korosztály számára. Az előadás tehát generációs szakadékokat is képes átívelni.” (Nagy Balázs Péter, Súgópéldány)

„Az előadás varázsa éppen az, hogy magától értetődően sorakoznak fel előttünk először a szülővé váláshoz kapcsolódó kétségek, majd a gyereknevelés során felmerülő – távolról – jelentéktelennek tűnő gondok, amelyek persze akkor, amikor megtapasztaljuk őket, néha monumentálisnak és kezelhetetlennek tűnnek.” (Makk Zsuzsanna, Mezei néző blog)

„Szabó T. Anna szövegeiből kiváló dialógusokat és monológokat állított össze Valentyik Anna ahhoz, hogy a befogadóban megszülessen a saját életét is eszébe juttató katarzis. A darab során a néző újraéli, értelmezi legbensőbb gondolatait, vagy életének külső történéseit. Valamennyien magunkra ismertünk az Anyajegyben.” (Karáth Anita, Pannon tükör)

„A tér egyszerű – skandináv bútor, fenyőből készült ágy, rajta két csiptetős lámpa. Az egyik fehér, a másik kék. Szimbolizálják azt az emberpárt, amelyik itt kezdett közös életet, ahová most egy harmadik személy is bekopogtatni készül. A várandós fiatal nő Szabó T. Anna szövegeit mondva kel életre előttünk. Egyszerre, pontosabban felváltva jelenik meg az állapotosság – csodálkozással, boldogsággal és aggodalommal vegyes érzések – és a kisgyerekes szülői lét, minden örömével és nyűgével együtt. (A partner egy nagyobbacska, arctalan textilbaba.) Hősnőnket idillibb állapotban találjuk, mint bármely más nőt, aki ma egyedül áll a színpadon. Tudja, mit csinál, tudja, miért, és nem is akar mást tenni.” (Stuber Andrea, Látó)

„Ha létezik egyáltalán ilyen, az Anyajegy című, egyszereplős előadás igazi női darab Valentyik Anna rendezésében és játékával, női alkotóktól. Az anyaság vágyáról (jelezve azt is, hogy ennek hiánya is létezik, és e hiány nem valamiféle elítélendő rossz) és a gyereknevelés nem könnyű „feladatáról” (amivel – ezt látjuk – mégiscsak elsősorban a nőknek kell megküzdeni). A szülésről, a szülés után megváltozott női testről (és kiderül: ennek elfogadása sem egyszerű) és ennek akart „visszaalakításáról”. Szóval olyasmikről, amit egy férfi sohasem érezhet. A játék tere hol egy hálószoba (ahol a nő egyedül kénytelen álomra hajtani a fejét), hol – ügyes átrendezéssel – egy gyerekszoba, a férj, az apa sehol: levelet azért ír, hogy majd jön. Ez utóbbi ellenére az előadás csupa optimizmus és szeretetteljes beletörődés, csupa finom rezdülés. A színésznő számomra akkor a leghitelesebb, amikor a gyermekbáb a társa, és nagyszerű, hogy akkor is, amikor két, hajlítható karú éjjeli lámpával játssza el nő és férfi hol széttartó, hol egymásba fonódó lényét. Jó volt nézni, és aztán megbeszélni mindezt egy nővel, akivel az előadást láttam.” (Karuczka Zoltán, Színház)