KELETI BLoKk – Formabontó, immerzív előadásra készülünk

Az újonnan alakult Sirokkó Szövetkezettel és az Eötvös10-zel közösen készülünk a KELETI BLoKk márciusi bemutatójára. Az előadás olvasópróbáját január 6-án az E10 Színháztermében tartottuk. A különleges világú immerzív színházi produkciót a Sirokkó Szövetkezet fiatal alkotói, Regős Simon és Cs. Nagy Adrienne írták, zenei anyagán pedig a 8 színész mellett színpadra lépő 4 zenésszel közösen dolgoztak. Az előadás egy fikciós szórakozóhelyi balesetet mutat be a KELETI BLoKkban rendezett HEVöN bulin, amelyhez a szerzők jól ismert hazai és nemzetközi esetekből merítettek inspirációt.

A 20011. janáur (!) 15-én, a dunatesti éjszakában, a hatos-négyes magasvasút zakatolásától hangos Északi téren található szórakozóhelyen játszódó történettel egy elmagányosodott és szakralitás nélküli világba kalauzolnak, melyben zsigeri módon válik átélhetővő a főszereplő fiatalok elementáris vágya a többre, a kapcsolódásra, a transzcendensre, a feloldódásra. Az egymásba gabalyodó emberi kapcsolatokból, kapcsolódásokból építkező előadás olyan fontos kérdéseket is feszeget, mint: Hogyan keretezünk utólag egy szerencsétlenséget? Mit jelent személyesen átélni egy tömegtragédiát és milyen ezt utólag, kívülről vizsgálni és talán csak részben, vagy soha meg nem érteni igazán? Ebben az elanyagiasodott világban már semmi sem szent, egy út van az ifjúság számára a transzcendens felé: feloldódni a táncparketten a lüktetésben. 

„A történet egy kifordult valóságot igyekszik pillanatokra megvilágítani. Szereplői fiatalok, tinédzserek, azonban önreflexióik révén érettebbek a koruknál. Kamaszságuk szélsőségességükben és inkoherens tetteikben nyilvánul meg. Igazi archetípusok, akiket a társadalmi kilátástalanság – ez a bizonyos kifordult valóság – rángat egy végzetes esemény felé. A darab egy áldokumentum, egy elképzelt porosodó akta, elképzelt ügy, elképzelt fordulatokkal – minden összefüggés a valósággal pusztán az ihlet műve.” – mondta az olvasópróbán a rendező, Regős Simon.

Fotó: Dömölky Dániel

A nézők két vagy akár három szemszögből is tanúi lehetnek az eseményeknek, melyet már előzetesen a jegyvásárlásnál eldönthetnek. Más-más élményre számíthatnak a nézőtéri „kadétok” és színpadi „zarándokok”. A merészebbek, akik a részvételiséget szeretik, a színpadon megidézett szórakozóhelyen foglalhatnak helyet, sőt akár mozoghatnak a térben is, éppen úgy, mintha a történetben megelevenedő HEVöN buli résztvevői lennének. A megfigyelők a közönség soraiból követhetik nyomon a megidézett buli eseményeit.

Bemutató: 2026. március 13., Eötvös 10 Művelődési Ház Színházterem

Szereplők: Bukovszky Orsolya, Gálhidy Gizella, Gellért Dorottya, Juhász Tibor, Juniki Noémi, Kádár Kinga, Katona Péter Dániel, Szirony Kornél e.h.

Rendező: Regős Simon

Gitár: Molnár Barnabás
Szaxofon: Zsolnai Domonkos
Basszus/midi: Gerner Koppány
Kever és csavar: Zwickl Pál

Dramaturg: Cs. Nagy Adrienne
Látványtervező: Németh Anna Rebeka
Videó, fotó, technika: Hivessy Menyhért
Fény: Mohácsi Júlia
Design, grafika: Hegyessy Bercel
Zene: közös munka
Koreográfus: Téri Gáspár
A rendező munkatársai: Keresztes Kata e.h., Ladányi Anna