Radnótis szerepeiből készítettünk egy fotóválogatást, ezzel köszöntöttük őt a Facebook oldalunkon.
“Mondtad a Jordán születésnapján, hogy kösz, rólam majd nem kell írni, ha jön a 80. De sajnos ezt nem lehet megúszni.
Vedd úgy, hogy ez a kis írás most egy szobor, amit kiállítunk a Radnóti előcsarnokában, a kis Radnóti szobrocska mellé. (Remélem, egyszer – 100 év múlva – lesz majd egy igazi is.)
Sajnos a szobrok nem tudják megörökíteni egyik legjellegzetesebb tulajdonságodat: az önálló életet élő végtagok szertelen mozgását.
A szobrok sajnos azt a különleges frissen maradó szellemet is csak alig tudják érzékeltetni, amit mi viszont nap mint nap tapasztalunk. És a nézők is tapasztalják.
Sajnos azzal sem nagyon áltathatjuk magunkat, hogy a szobor láttán a 22. századi emberek felordítanak: jajj, ez a nagy színházcsináló, színész, versmondó, egy kor meghatározó értelmiségi szereplőjének a szobra. Addigra már valószínűleg a Mózes szobor előtt is tanácstalanul állnak majd, ki volt ez?
A majdani szobor arra sem lesz képes, hogy érzékeltesse a magyar valóság elmúlt 80 évének minden „nyűgét s nyilait”. Csak egy mélyreható anyagvizsgálat láttatná, hogy micsoda különbség van egy pont ugyanígy kinéző új-zélandi és egy magyar állaga között, mire megéri a nyolcvanat. De Te mintha ennek a törvényszerűségnek is képes lettél volna ellentmondani.
Mert igenis tudják viszont a szobrok az egész életen át nagy bölcsen karbantartott test előtti tisztelgést, ami csodás állapotban őrződött meg a jeles napra.
A többség – aki nem erdőkben biciklizett évtizedeken keresztül, hanem ugyanezeket az évtizedeket füstös kocsmák mélyén itta át – így nyolcvan környékén már régen veszített, és kiesett a nagy hosszútávfutó versenyből.
De Te győztél és ehhez most nagyon nagy szeretettel és barátsággal gratulálok.
És szívemből kívánom, hogy így egészségben és a töretlen barátságunkban folytatódjék a futás az emberi kor legvégső határáig. Meg a szoborig.”
Fotók: Hevesi-Szabó Lujza és Falus Kriszta