A május nálunk
Kováts Adéltól hangos: a visszafogottságáról és derűjéről ismert igazgatónk két jó és nagy beszélgetés részese volt, amiket most megosztunk Önökkel.
A
radiocafé98 Pontjókor! műsorában
Fehér Mariann vendégeként szóba került a színjátszás, az igazgatás és a független színházak jelentősége és szerepvállalása, de előtérbe kerültek a színház társadalmi felelősségvállalsa is, köztük
Az emberség kellékei online jótékonysági aukció.
A
KözTér Közbeszéd című podcast-sorozatában
Kurucz Dániel készített életút interjút Kováts Adéllal, benne a szülői háttérről, a soproni évekről, családról, szolidaritásról, társadalmi ügyekről és természetesen a színházi és filmes szerepek, valamint az igazgatás is szóba került, ahogyan a színházak helyzete is.
Május elején a
Nagy Kreatív Kult Nap kerekasztal résztvevőjeként Kováts Adél a Radnóti Színház díjnyertes kampányairól beszélt, a kivonat megjelent a
Kreatívban is,
Horváth Ágnes szerkesztésében.

Május 31-ig szavazhatnak Kováts Adélra, hogy lábnyomot hagyva a Nagymező utcában bekerüljön a
Halhatatlanok Társulatába.
Szavazni az alábbi módon lehet:
–SMS küldése a
06-70/7060600 alapdíjas telefonszámra a
HT13 kóddal (egy telefonszámról kategóriánként maximum 20 SMS küldhető)
– az
ATV weboldalán keresztül: kategóriánként egy alkalommal.
Fotó: Bácsi Róbert László