A Radnóti Színház és az Ördögkatlan Fesztivál közös produkciója
Most, mikor a vers újra divatba jött
Következő előadás:
február 19. szerda, 20:00
Előadja Pál András
Rozs Tamás

 


Rendező: VALCZ PÉTER

 

koncertszínház

“Pál András hangot köszörül, Rozs Tamás vonót viaszol… a hír igaz: újabb ropogós, kortárs verses-est készült el. A kiindulás ezúttal nem egy költői életmű, mint Petri György esetében, hanem maga a jelenkori magyar költészet. Köztünk élő tucatnyi magyar költő tucatnyi verse hallható szóban és dalban, előadásonként folytonosan megújuló verskínálattal.

Kezdhetek folytatódni című est a mai napig töretlen sikerrel fut. Elhozta a MOST Fesztivál és a Kaleidoszkóp Fesztivál fődíjait. Pedig nem sok minden történik benne azonkívül, hogy Pál András verseket mond, Rozs Tamás zenél, Petri pedig hat. Elevenen. Öt év kellett ahhoz, hogy végre feleszméljünk, és kiforrjék bennünk egy újabb előadás koncepciója.

Forrásunk a kortárs magyar költészet. Formánk a kötetlenség. Nem adózunk különös tisztelettel a felkent lírának, sokkal inkább kitereljük a verslábakat a templom elé. Szállóigék és fülbemászó dallamok kelnek útra és hirdetik, hogy a költészet ma sem egy szűk, intellektuális réteg hobbija, hanem számtalan formában velünk van. A gyerek ma is felkacag egy-egy párosrímen, a reménytelen kamasz ma is tollat ragad, hogy megfogja a felfoghatatlant, és a kortárs költők ma is képesek megragadni korunk szellemét.

Az igazi kortárs nem révedez a múltba, nem ábrándoz a jövőről, hanem benne él a jelenben, és tudja, hogy ezt az előadást most kell megnézni… 

Most, mikor a vers újra divatba jött!”

Valcz Péter

Az előadás az Ördögkatlan Fesztivál közreműködésével jött létre.

Az előadás a Radnóti Miklós Színház Keres Emil Próbatermében látható.
(VI. Andrássy út 31. I. emelet)

Bemutató a Radnóti Színház Keres Emil Próbatermében: 2025. január 24. péntek 
Az előadás hossza: kb. 1 óra 30 perc (szünet nélkül)

 

 

Fotók: Csoszó Gabriella, a fotók jogdíjasok!

Plakát: Tóth Andrej

Február 19.
20:00
szerda
Március 18.
20:00
kedd
Március 30.
20:00
vasárnap
Április 1.
20:00
kedd
Április 23.
20:00
szerda