Magvető-est
Következő előadás:
június 14. péntek, 19:00

Billeg a csónak – A Magvető Kiadó és a Radnóti Színház 29. könyvheti estje

Több mint kilenc évtizedes hagyománya van a magyar szerzőket középpontba állító Ünnepi Könyvhétnek, amit rendszerint minden év júniusában rendeznek meg. Szintén hagyományosnak mondható a közel 30 éves múltra visszatekintő Magvető-est a Radnótiban.
 
A Magvető Kiadó hagyományos könyvheti estjén a Radnóti Színházban a két házigazda, Bálint András és Szegő János a könyvheti újdonságok szerzőivel beszélget. Darvasi László Neandervölgyiek I–III. című regényéről, Krusovszky Dénes Életrajzi kísérletek című verseskötetéről, Nádasdy Ádám az est címét is adó, Billeg a csónak című verseskötetéről, Szabó T. Anna Dudorászó című gyerekverskötetéről, Szvoren Edina Kérődző Kronosz című novelláskötetéről, Takács Zsuzsa és Wirth Imre az Átkelés a Szuezi-csatornán című beszélgetőkönyvről mesél majd, és szó esik a két hagyományos könyvheti antológiáról, a Szép versekről és a Körképről is.
 
A szerzők írásait a Radnóti Színház színművészei olvassák fel, a zenei aláfestésről Dés András gondoskodik. Az új kötetek a helyszínen is megvásárolhatók lesznek, azokat az előadást követően az írók az előcsarnokban dedikálják.
 
Június 14.
19:00
péntek – Billeg a csónak