Porogi Ádám
Dramaturg: Hárs Anna
Díszlettervező: Jeli Luca
Jelmeztervező: Kovács Andrea
Zene: Keresztes Gábor
Ügyelő: Kónya József
Súgó: Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa: Ari Zsófi
Rendező: KERESZTES TAMÁS
Színpadra alkalmazta: Dömötör András és Karla Mäder
Bérczes Tibor fordításának felhasználásával a magyar változatot készítette: Hárs Anna
Hermann Koch holland író legismertebb műve A vacsora című regénye, mely 2009-ben jelent meg, és nemzetközi bestseller lett belőle: eddig több mint negyven nyelvre lefordították. Tíz év alatt négyszer is megfilmesítették: 2013-ban holland, 2014-ben olasz, 2017-ben amerikai, 2023-ban koreai feldolgozás is készült belőle. Játszották többfelé színházakban is; a Radnóti Színház előadása a berlini Deutches Theaterben 2024-ben bemutatott színpadi adaptáció felhasználásával készült.
Paul és a felesége, Claire vacsorázni megy egy flancos étterembe Paul bátyjával, a miniszterelnökjelölt Serge-zsel, és annak feleségével, Babette-tel. Paul soha nem jött ki a bátyjával, de kamasz fiaik sokat lógnak együtt. És most a fiúk elkövettek valamit, ami az egész országot sokkolta. A biztonsági kamera felvételei bekerültek a hírekbe, de a képek alapján a fiúk nem beazonosíthatók. Az adagok kicsik, a légkör fullasztó. Mi tennénk meg azért, hogy megvédjük a gyerekeinket? Hol és milyen mélyen fészkel bennünk az erőszak?
Egy thriller, aminek nincs se megoldása, se feloldása. Egy történet, ami megkérdőjelezi a hagyományos értelemben vett családi és morális értékeket. Nem biztos többé, mi a jó és mi a rossz. Kinek drukkolunk? Egy történet, ami nem tudjuk, hová tart, de megtörténhetne bármelyikünkkel. Egy vacsora, ami után van mit emészteni.
„A vacsora látszólag egy egyszerű családi történet, valójában azonban egy rendkívül precízen megépített morális csapda. Megrázó példája annak, amikor az egyén eltökélt valóságteremtése a kollektív igazságérzet elől elbástyázza magát. Nagyon izgalmas számomra, ahogyan a történet nem az elhangzó mondatokból sejlik ki, hanem a ki nem mondottakból; ahogyan ez a hermetikusság repedezni látszik, és ahogy a szereplőknek szembesülniük kell az egyre szivárgó sötét igazsággal. A történet szép mintázata annak, hogy milyen árat fizet az ember – és a társadalom – azért, hogy a saját maga által épített valóságban élhessen.”
Keresztes Tamás, rendező
Bemutató: 2027. március 7. vasárnap
