Nem város az, mi egy ember tulajdona

Antigoné bemutató a Radnótiban

Több időpontmódosítás után, végre színpadra kerül a Radnóti Színház idei évados utolsó bemutatója, az Antigoné, május 22-én, Porogi Dorka rendezésében.
Poros nagyvárosban, háború után. Egy lány nem hallgat, nem nyugszik, nem törik meg. Egy király a városát félti, démonok gyötrik, gyöngeség. Fiatal nő, ha túlél, szülhet. A nép néma, a nép parancsszóra énekel. Fiút apa nem ért. Tiltott dolgokat látnak az őrök, gyerekük halálhírét hallgatják anyák – olvastuk, tanultuk, ismerjük Antigoné történetét, amely két és félezer éve sürget, nyomaszt és emlékeztet arra, hogy eljön a pillanat, amikor el kell dönteni, mert muszáj, hogy egy igazság van vagy kettő vagy millió.

A darab konfliktusát bizonyos értelemben egy törvénycikk okozza: a király, Kreón elrendeli, hogy Polüneikészt, Antigoné egyik testvérét, aki haddal vonult Thébai ellen, nem szabad eltemetni. Ennek jogosságát Antigoné megkérdőjelezi, Hádész isteni, örök parancsát a holtak tiszteletéről többre tartja. Antigoné azzal, hogy „eltemeti” a testvérét, Polüneikészt (idézőjelben mondom, mert az ironikus a darabban éppen az, hogy végül nem ő temeti el – hogy Kreón ad majd kétszeres, díszes temetést neki), a saját feje után megy” – meséli Porogi Dorka, a darab rendezője. „Fontos neki a temetés, a temetés-performansz. Fontosak neki a holtak. Antigoné azzal, hogy állandóan a holtakra hivatkozik, a holtak istenére, a holt családjára, szerintem nem a múltba réved vagy valamilyen misztikus kultusznak hódol. Hanem bennük lát valamilyen emberi minőséget, erkölcsöt. A halottak – ezt kicsit bizarr kimondani – nem változnak. Kiszámíthatóak, nem okoznak csalódást. Remek életvezetési mércék, iránytűk a válsághelyzetekben” – mondja a rendező.

Az Antigoné alaphelyzetét olvashatjuk úgy, hogy valaki nemet mond a hatalmi önkényre. Az elmúlt időszakban több ilyen pillanatnak lehettünk a tanúi, gondoljunk akár csak a hazai színészetet leginkább érintő SZFE-s hallgatók egyetemfoglalására vagy a szomszédos háborúra. Porogi Dorka ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a darab formálásakor ez is eszébe jutott. „Felemelő, amikor valaki ki mer állni magáért és az értékrendjéért, azért, amiben hisz – még akkor is, sőt, akkor még inkább, ha tudja, hogy ezért retorziók érik majd. Ez a közösségnek mindig erőt és bátorságot ad, segít. Megmutatja, hogy néha akkor is érdemes végigcsinálni valamit, ha látszólag esélytelen elérni a célt, mert a másik fél oldalán van minden erő és pénz és hatalom.”

Május 22-én tehát elérkezett az idő és végre megtörténik a várva várt bemutató. Antigonét Mészáros Blanka, testvérét Martinovics Dorina játssza, a kar Sodró Eliza és Rusznák András, a király szerepében Pál András látható, felesége Bognár Gyöngyvér, fiuk Baki Dániel, a hír hozói és őrzői pedig Nagy Márk és Porogi Ádám, ő alakítja Theiresziaszt is. A zenét Kákonyi Árpád szerezte.

fotó: Dömölky Dániel