Legjobb színész díjat kapott Kováts Adél

Június 7-én, szerdán, a Puskin moziban jelentették be a XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjait. A magyar versenyfilmek közül az Affrikáta győzött, annak főszereplője, Kováts Adél kapta a legjobb színész díját megosztva Székely Rozival, a NIKÓ című film főszereplőjével.
Gyimesi Anna rövidfilmje, az Affrikáta terve nyert a Szarajevó Filmfesztiválon és szerepelt a Tallinn Black Nights Filmfesztivál versenyprogramjában. A történet főhőse, Klára (Kováts Adél) két tizenéves lányt (Kizlinger Lilla) nevel egyedül. A nagyobbik lány, Léna (Csutak-Hoffmann Kinga) mozgáskorlátozottsága a nőt egy önmagát teljesen feladó életvitelbe sodorja. Egy tengerparti nyaralás során a hármas stabilitását egy idegen fiatal férfi zavarja meg. Klárának nemcsak a lányáért vállalt önkéntes mártíromságával, de saját, mélyre temetett vágyaival is szembesülnie kell. Az idegen fiatal férfit pedig nem más játssza, mint a Radnóti Színház társulatának egy másik tagja, Nagy Márk.
A XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál zsűrijének indoklása szerint Gyimesi Anna alkotása meglepte őket „a sztereotípiák felforgatásával és azzal, hogy összetett portrét mutatott be egy nőről, aki lányai árnyékából kiemelkedve magára irányítja a figyelmet, amiben már jó ideje nem volt része.

Jelenetképek az Affrikáta című rövidfilmből

Kováts Adél a film kapcsán a HVG-nek adott interjújában ekként nyilatkozott: „Anna a hiánnyal mélyítette el a filmet, abból derülnek ki az információk; szerintem ezáltal találhat benne mindenki olyan rétegeket, amelyek fontosak neki. Noha női filmről van szó, a férfiaknak is fontos lehet, akár azoknak a férfiaknak, akik elhagyják ezeket az anyákat és családokat: nagyon sok család sérül azáltal, hogy megjelenik egy betegség, ami miatt nem lehet gördülékenyen bonyolítani a napi életet. A legnagyobb teher általában az anyákra hárul, és ezt szépen megmutatja a film, ahogyan azt is, hogy az anya nőisége a nullával egyenlő, mivel a gyerekekre való figyelem mindennél fontosabb számára, és mert egy zárt rendszerben él.

Szívből gratulálunk Adélnak és a többi díjazottnak!