2014. február 15-én, két éve hunyt el Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni magyar nyelvtanár, oktató, férje hagyatékának rendezője, őrzője, közrebocsátója. Színházunk névadójának özvegyét, “Fifi nénit” – aki Radnóti 1944-ben bekövetkezett halála után többé nem ment férjhez – 102. életévében érte a halál. Naplója, amely az 1936-1945 között Radnótival töltött éveket idézi fel, 2014-ben jelent meg a Jaffa Kiadónál.
Zelk Zoltán, a pár régi barátja így írt Gyarmati Fanniról:
“Vele csak úgy lehetett beszélgetni, ha Miklós is az asztalnál ül. Nem szerénység ez, nem is szerénytelenség, nem is megfontolás szülte magatartás: ez az ő lénye. Mindig is így volt. Mindig a Miklós verse volt a szándék és a cél, ezért ébredt reggel, ezért varázsolta otthonná a Pozsonyi úti lakást, ezért pörkölt kávét, ezért törölte le az asztalt, ezért tanított. És mégse, dehogyis volt ő mártíralkat, a világ örömeitől elforduló, úgynevezett költőfeleség. Akár kislány és menyasszony korában, Radnóti Miklós feleségeként is ő volt a korcsolyán futó, sítalpakon repülő ifjúság. Aki csupa báj, és mégis csupa keménység. Aki ha társalog, ha kirándul, ha kenyeret keres, minden dolga mögül az asztalra figyel, melyen a papír, a papíron a költő tollat szorító keze fekszik.”