Ifjúsági műhelyünkben megtanulni élni…

Májusban három alkalommal is bemutatkozik a MÉR idei csoportja: a Megtanulni élni című felolvasóestet 21-én, vasárnap 18 órakor, illetve 27-én, szombaton 16 és 19 órakor tekinthetik meg a Keres Emil Próbateremben.
A MÉR (Magvető És Radnóti) program egész évadban a Magvető Kiadónál megjelent kortárs szépirodalmi művekkel foglalkozik. A Megtanulni élni című felolvasóesten a diákok saját szövegeiket szólaltatják meg, a közönség pedig végig követheti a gyermekkori emlékektől elindulva a fiatalok felnőtté válásának lépéseit. Mindenki hoz magával valamit, egy hangszert, énekhangot, egy polcverset az előtérbe vagy egyéb választott írásokat. Ezzel az esttel zárul az idei évad közös munkája.

Időpontok:
2023. május 21. vasárnap 18 óra
2023. május 27. szombat 16 óra
2023. május 27. szombat 19 óra

A bemutatón való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, részvételi szándékukat a radnotimuhely@radnotiszinhaz.hu email címen tudják jelezni.

A saját szövegeket inspiráló kötetek: Bartis Attila: A vége, Dragomán György: Rendszerújra, Fehér Boldizsár: Nem nagy ügy, Kántor Péter: Megtanulni élni, Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok,  Szabó T. Anna: Vagyok, Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen.
 
A szövegeket írták: Farkas Dóra, Gladys Viola, Horváth Zsófi, Kovács Zsófia, Ládonyi Laura, Orosz Alexander, Szilágyi-Tréfás Jakab, Szunyog Gyöngyvér, Tóth Bianka, Tóth Lili, Zupkó Alíz
Plakát: Ládonyi Laura (MÉRes)