A GE Global Operations 350 vezetője munkaidejükből fél napot önkéntes munkával töltött, aminek keretében a Radnóti Színház művészbejárójaként szolgáló udvar kertesítésében, kitakarításában segédkeztek a színház népszerű színészeivel, Kováts Adéllal, László Zsolttal, Martinovics Dorinával és Sodró Elizával együtt.
Az idei találkozó egyik kiemelt önkéntes programja a Radnóti Színház művészbejárója, a szomszédos épület udvarának rendbetétele volt. A GE vezetői és a Radnóti színészei közösen ragadtak ecsetet, hogy lefessék a rozsdás ajtót, a kutat, kitakarítsák az udvart, kialakítsanak egy elkülönített részt a hulladéktároló edényeknek és növényeket ültettek azért, hogy egy élhető, megszépült környezetet hozzanak létre a lakóknak, ami kellemes, méltó közösségi térként szolgál a művészek számára is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
„Egyedülállónak tartom a GE kezdeményezését, mert azt gondolom, hogy a kultúra, a színház alapvetően hozzájárul társadalmunk mentális egészségéhez, ezáltal jólétéhez, így a színháznak adott segítség túlnyúlik e falakon” – mondta Kováts Adél színművész, a Radnóti Színház igazgatója, hozzátéve – „Fontos, hogy kollégáink megfelelő környezetben dolgozhassanak. Ezért nagyon örültünk a segítségnek, amelynek köszönhetően megszépült a belső udvar, ráadásul így nem csak mi érkezhetünk munkába jó közérzettel, de a ház lakóit is rendezett, zöld közeg fogadja minden nap.”
2017. március 7.
Fotók és videó: Brozsek Niki









