Október 4-én, kedden nyílt próbát tartottunk: Valló Péter rendező, valamint Sodró Eliza, Rusznák András, Berényi Nóra Blanka és Baki Dániel várta a közönséget, hogy ízelítőt adjon az Álom luxuskivitelben című legújabb előadásunkból, amit október 22-én, szombaton mutatunk be.
Valló Péter elárulta, hogy bár Truman Capote kisregénye az Audrey Hepburn főszereplésével készült filmváltozatnak köszönhetően vált világhíressé, a történetet – hollywoodi szokás szerint – bedarálta az álomgyár gépezete, így a cselekmény, kiváltképp a végkifejlet jelentősen eltér az eredeti műétől. Richard Greenberg adaptációja – amelyet Magyarországon először a Radnóti mutat be Hárs Anna dramaturg fordításában – jóval közelebb áll szellemiségét és történetiségét tekintve is az eredeti címén Breakfast at Tiffany’s (Reggeli Tiffanynál) című műhöz. A nézőteret az utolsó helyig megtöltő közönség elsőként a pályakezdő író, Fred (Capote alteregója) és Holly megismerkedésének lehetett szemtanúja. Ennek kapcsán Valló Péter elmondta, hogy Holly karaktere a huszadik századi irodalom egyik legeredetibb, nagyszerűen megírt, ellentmondásos alakja, öntörvényű és szabad gondolkodású – többek között éppen szabadsága miatt olyan vonzó Fred számára. Ezt követően további jelenetekbe is betekintést nyerhettek a nézők, a nyílt próbát pedig egy egészen különleges rész zárta: az előadásban Holly többször is énekel és gitározik, éppen ezért Sodró Elizának is meg kellett tanulni játszani a hangszeren; Így a nyílt próbán Elizának – ha úgy tetszik – premierje volt, hiszen először adott számot gitártudásáról közönség előtt.
Hogy milyen álmodni luxuskivitelben? Október 22-től ezt is megtudhatják: az előadást október és november hónapban is négy-négy alkalommal játsszuk.
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
Fotók: Aradi Júlia