Több mint 15 milliárd forint marad bent évente a rendszerben az 1%-ról való nem rendelkezés okán

Magánszemélyként idén is dönthet úgy, hogy a megfizetett személyi jövedelemadójának 1%-át felajánlja egy regisztrált civilszervezetnek, további 1%-át pedig valamely technikai számmal rendelkező vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, 2021-ben a Nemzeti Tehetség Programnak.

A Radnóti Színház eddig olyan szervezeteknek segített az 1%-ok gyűjtésében, mint az Igazgyöngy vagy a Romaster alapítványok. Sajnos a világjárvány arra kényszerít bennünket, hogy magunkon (is) segítsünk. A Radnóti Színházért Alapítvány a nem alkalmazotti státuszú alkotókat, kollégákat támogatja most, akiknek a pandémia miatt rendkívül nehézzé vált a megélhetés. Kérjük, segítsen, hogy minél hatékonyabb lehessen ez a támogatás.
Magyarországon több mint 15 milliárd forint marad bent évente a rendszerben az 1%-ról való nem rendelkezés okán. “Az amúgy hatékony és korszerű e-bevallás miatt a felajánlás mértéke tovább csökken, mert lehetővé vált, hogy szinte rá se nézzünk az adóbevallásunkra. Így még többen felejtik el felajánlani az 1%-ukat. Annak elköltését inkább az államra bízzák.
Egyetlen százalék. Szinte semmi. A civileknek mégis a világ lehetne. Szinte semmi, amit tenni kellene érte. Mégsem megy. Ha ez például megváltozna, az a civil szektor esélyeit tartósan javíthatja. Ennyi pénzből többszáz hiteles szereplő juthatna fenntartható működési esélyhez.” Pistyur Veronikától idéztünk, a Bridge Budapest alapítójától, aki egy nagyszerű kezdeményezést indított el Harmadik 1% elnevezéssel.

Kérjük, döntsön felelősségteljesen! Aki teheti, támogassa Alapítványunkat vagy a számára szimpatikus civil szervezeteket felajánlásokkal és a személyi jövedelemadójának 1%-ával!

Radnóti Színházért Alapítvány
adószám: 18073874-2-42

számlaszám: OTP Bank 11706016-20771490

Köszönjük!