hospice

Radnóti és a Hospice

Októbertől a Hospice Alapítvány nárciszait vehetik meg a hozzánk betérő nézők nappal a Jegyirodánkban, este pedig az előadások előtt, után és szünetben is a ruhatárnál. Az alapítvány kampányának keretén belül december 17-ig támogathatják színházunkban a Hospice küldetését. Egy nárcisz vásárlásával, amelynek ára 1000 Ft (természetesen ennél többért is lehet venni) 25 perc ápolási időt válthat meg.
Ma, november 2-án az Üvegfigurák olvasópróbáján 4 szereplőnk viselte a nárciszt, felkeltve a figyelmet a Hospice Alapítvány munkájára.

 

“Személyesen érintett vagyok a Hospice Alapítvány tevékenységében. Megtapasztaltam, hogy ez a civil kezdeményezés olyan feladatot, küldetést lát el, aminek a létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Az emberi méltóság, a szeretetteliség intézményére szükség van, nem szűnhet meg, sőt, támogatni kell, hogy minél több legyen belőle. Jelen pillanatban a Hospice intézménye az egyetlen lehetőség arra, hogy beteg és hozzátartozó számára fizikailag és lelkileg elviselhetővé tegye az elviselhetetlent az élet utolsó szakaszában.
 
A Futótűzben – ugyan más kontextusban – mondom a következő gondolatokat, de most itt mégis hihetetlenül érvényesnek érzem ezeknek a szavaknak az üzenetét: Mostanra nem maradt számunkra más, mint hogy megpróbáljuk megőrizni a méltóságunkat. Mindenben elbuktunk, de ezt az egyet talán még megmenthetjük: a méltóságot.
Kováts Adél
radnoti_uvegfigurak_olvaso_domolky_daniel_WEB_019 radnoti_uvegfigurak_olvaso_domolky_daniel_WEB_027
radnoti_uvegfigurak_olvaso_domolky_daniel_WEB_024 radnoti_uvegfigurak_olvaso_domolky_daniel_WEB_023

Fotók: Dömölky Dániel

Bővebben az alapítványról:

“A Magyar Hospice Alapítvány 1991 óta a palliatív ellátás zászlóshajója hazánkban. Fontos célkitűzésünk, hogy a hozzánk forduló gyógyíthatatlan daganatos betegek odafordulást, törődést és magas szintű tüneti kezelést kapjanak, méltóságukat útjuk végéig megőrizhessék. Lelki támogatást nyújtunk a hozzátartozóknak és nagy figyelmet fordítunk a magyar társadalom érzékenyítésére is. Minden ellátásunk térítésmentes úgy a betegek, mint a hozzátartozók számára. Azért, hogy a betegellátás folyamatos legyen évről-évre szervezünk adománygyűjtő és ismeretterjesztő programokat.

Nárcisz program:
érzékenyítő programok óvodás kortól gimnáziumig

Nárcisz futókör:
jószolgálati futókörünk jelenleg több, mint 60 főből áll. Futóink az utcai futóversenyeken vesznek részt egyénileg, vagy csapatban, időről-időre adományokat gyűjtve “árulják” a megtett kilométereket. Nagy segítőink: rajtuk keresztül a társadalom legkülönbözőbb rétegeihez is eljuthatunk.

Asztaltársaság:
2013-ban alakult Budapest exkluzív éttermeiből egy támogatói kör, kik vállalásuk szerint éves szinten támogatják egy betegszobánk fenntartását. Folyamatosan tevékenykednek érdekünkben, több éve az ő segítségükkel tudjuk nyárbúcsúztató kerti partinkat megrendezni, illetve a 2017-es karácsonyi kampányunk is velük együtt valósul meg.

Bízunk benne, hogy programjaink során közelebb tudunk jutni az emberekhez, ezáltal segítve a betegség és az elmúlás tabujának leküzdését.”