Az évad végéhez közeledve több előadásunktól is elbúcsúzunk, helyet adva az újabb produkcióknak.
Áprilisban utoljára látható az Antigoné és A vége, májusban pedig a Bolondok tánca és A pelikán köszön el a nézőktől.
Gyorsan csapjanak le a jegyekre, amíg lehet!
Az Antigonét a legmostohább körülmények között, a Covid közepén mutattuk be – törzsnézőink talán még emlékeznek, hogy a premiert is többször el kellett halasztanunk -, de végül igazi sikerelőadást született. Az előadáshoz kapcsolódóan több alkalommal is tartottunk rendhagyó irodalomórákat Karsai György irodalom- és színháztörténész vezetésével, és nagy örömünkre gimnazisták és felnőttek is velünk maradtak estéről estére. Az állam és az önkényuralmi törvények ellen lázadó lány történtét április 10-én, csütörtökön láthatják utoljára. (Az előadásokra már minden jegy elkelt, pótszékes jegyet a szervezésen tudnak váltani.)
Igazán nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor úgy döntöttünk, hogy bemutatjuk Bartis Attila nagyregényéből készült A végét, amelyet a kritika és a közönség is elismeréssel fogadott. Egy szerelem, egy család és egy ország egymást keresztül-kasul átfonó története, Nagy Péter István rendezése még három alkalommal látható: március 29-én, szombaton, április 8-án, kedden és 15-én, kedden.
Májusban utoljára perdülnek táncra a Bolondok: Lev Birinszkij szatirikus hangvételű komédiáját márciusban két, áprilisban és májusban egy-egy alkalommal látható.
Szintén májusban kerül le a repertoárról Ördög Tamás rendezése, August Strindberg drámája, A pelikán, amely előadásban nyújtott alakításáért Tóth Ildikót a Deszkavízió a tavalyi évad legjobb női főszereplőjévé választott. Figyelem: A pelikán a február 25-i és március 24-i előadásokat követően legközelebb csak májusban lesz látható!


