Csomós Marit köszöntjük

Szeptember 26. – Ezen a napon született a csodálatos színésznő, Csomós Mari, aki éppen negyedszázada, vagyis 1998 óta tagja a Radnótinak.
80. születésnapja alkalmából úgy gondoltuk, hogy életpályájának bemutatása, szerepeinek felsorolása, valamint színészi nagyságának kiemelése helyett ezt a napot azzal tesszük különlegessé, hogy pályatársai, barátai írnak neki köszöntőt.
Drága Csomi, társulatod minden tagja kíván Neked milliószor boldog-boldog születésnapot!

BÁLINT ANDRÁS

Édes Marikám!

Mi 62 éve ismerjük egymást! 1961 májusában a Színművészeti Főiskola felvételijének első fordulójában azt olvasták fel, hogy továbbjutott Bálint András és Csomós Mária. Egymásra néztünk és kezet fogtunk. Évfolyamtársak lettünk, Te aztán Veszprémbe és Szolnokra szerződtél, én Pécsre, ritkán találkoztunk a színi pályán. 1974-ben Fábri Zoltán a 141 perc a befejezetlen mondatból című filmjének két főszerepét ránk bízta. A gátlásos polgárfiú és a határozott mozgalmárlány a köztük tátongó társadalmi feszültséget szenvedélyes szerelemben oldják fel. Sok ágyjelentünk volt, jóbarátok lettünk… Néhány közös szereplés tévéfilmekben: Te Táncsics özvegye és én egy álnok osztrák spion, Karinthy Cini tévéjátékában Te kemény proletáranya, én az empatikus bíró.

Aztán Gothár javaslatára elhívtalak a Radnótiba a Nem félünk a farkastól főszerepére, házastársak lettünk a színpadon. Nehéz próbaidőszak, fantasztikus siker. Minden előadás előtt fölmentem érted a női öltözőbe, kézen fogtalak, és kérdeztem: “Marikám, eljönnél ma este játszani velem?” Évekig szorongattuk egymás kezét, hosszú szériát ment a darab, eljátszottuk vagy százötvenszer. Később átszerződtél a Radnótiba, igazgatód lettem. Fogtam a kezedet Harold Pinter és Iszaak Bábel darabjában, aztán a betegséged idején meg-meglátogattalak, a Covid alatt csak az erkélyed alatt álldogáltam, feldobtam egy szál virágot.
Most éppen én is kórházban, apró (?) térdműtét, de jövök hamar, hogy újra megfogjam kezed.

Isten éltessen, jóbarátsággal:

András

A Nem félünk a farkastól szereplői: Csankó Zoltán, Bálint András, Csomós Mari és Kiss Mari 


Bálint András és Csomós Mari a Castel Felice című előadásban (Fotó: Gordon Eszter)

VALLÓ PÉTER

Nekem mondhat bárki bármit, a képembe tolhatják a naptárt, az évszámokat és a történeteket, engem nem érdekelnek, meg nem is hiszek nekik. Nekem van egy saját, különbejáratú Csomós Mari képem, és én abból nem engedek. Ezen a képen egy sugárzóan tehetséges gyönyörű nő látható, akinek bámulatos színházi produktumait tán Udvaros Dorottya jellemezte így: „Na jó, úgy könnyű, ha valaki a Csomós Mari.” Persze azért olyan könnyű neki se volt, nem könnyű itt senkinek, illetve akinek meg könnyű az olyan általános közutálatnak örvend, hogy elveszíti a réven, amit beszedett a vámon. Persze csak ha a boldogságot tekintjük az élet céljának és nem a pénzt. Szóval azért olyan könnyű nem volt a Marinak se.

De ha valaki a XX. század harmadik harmadának majd minden jelentős színházi kezdeményezésében meghatározó szereplő, hiszen ő az volt a Székely-féle szolnoki színházban, a Katona József Színházban, az Új Színház kezdeteiben, és – hadd szerénytelenkedjünk – a Radnóti Színház felemelkedésében is, akkor az azért büszkén mondhatja magáról, hogy nem fecsérelte el az Anyaszomorítótól kapott tehetségét. Amit azért elég bőségesen odatolt a Marinak, nagy szétszórtságában, vagy éppen hogy igenis szándékosan. És akkor még nem beszéltem a filmekről, meg nem beszéltem sok minden másról sem, de legfőként nem beszéltem arról a szerénysége, egyszerűsége, igazán-nem –primadonnás jelleme miatt körbesugárzóan vonzó személyiségről, aki annyi barátot szerzett egy barátságtalan szakmában, egy barátságtalan országban, egy barátságtalan világban. Aki csak barátokat szerzett, mert az teljesen érthetetlen lett volna, hogy valaki megpróbáljon az ellensége lenni. Így ezzel nem is próbálkozott senki, max. az írigységgel, de hát volt is mit irigyelni, meg hát az ember már csak ilyen.


Valló Péterrel a Castel Felice tévéfelvételekor (Fotó: Gordon Eszter)


Csomós Mari a Bunburyben (Fotó: Koncz Zsuzsa)

És akkor a XXI. század első harmada már koránt sem volt olyan szeretetreméltó, mint az előbb említett korszak. Hiszen a Székely féle nagy, múlhatatlan hatást hagyó színházi vállalások kudarca Gábor után bizonyosan a Marit érintette a legmélyebben. És mégis! Ha szigorúan a jelent nézzük a Mari és nemzedéke – kicsit kapaszkodva, de hadd soroljam saját magam is hozzájuk – még így is nagyon szerencsésnek érezheti magát. Mi egy fele-ennyi-se gyűlölettel teli korban, egy alapvetően kaotikus, változó politikai berendezkedésben átvészeltük. Nem mindig lehetett kikerülni a „viszonyokat” de néha azért sikerült. Manapság ez lehetetlen. És most – mint mostanában oly sokszor – ünnepi irományt készítek a Mariról. Azért engem kérnek, mert én majd írok valami jó vicceset. Ha most ez mégsem sikerült, az kétségtelenül azok miatt a nagyon is komoly és ünnepélyes érzések miatt van, amit Csomós Marira gondolva érzek.
De tudom, hogy nagyon sokan vagyunk ezzel így, és remélem, ez a cincogó kis ünnepi köszöntő emiatt mégiscsak úgy szólal meg majd, mint egy robusztus, mennydörgő kórusmű. Isten éltessen Mari!

KOVÁTS ADÉL

Csomós Mari és Kováts Adél (Fotó: Dobos Tamás)

Nagy színésznő, és engem is naggyá tesz” – ez a mondat a Ragtime című filmből, ami most eszembe jut Rólad. A nagy színész jelenléte a társulatban mindenkit megemel. Egyszerre mértéket adó közösségi érzés és egyéni tanulási lehetőség. És én tanulok Tőled, 25 éve. Tanulom Tőled a jelenlétet, nézem, ahogyan végtelen alázattal, kíméletlenül a saját istenáldotta tehetségeddel szemben is szigorúan a nulláról kezdesz építeni mindig minden szerepet, ahogyan kiköveteled magadtól a tökéletesre csiszolt anyagot, amiből elkezdesz építeni egy várat. A Te váraid mind erősek és védenek, mert arra késztetik a partneredet is, hogy így építkezzen, hogy ne hagyja, hogy az ő várában bármi is hamis legyen, mert a Tiéd sem az.

Tanulj, Nawal, tanulj! Ígérd ezt meg nekem!” – Mondtad nekem nagymamámként a Futótűzben vagy 82-szer úgy, hogy azt hittem, kiszakad a szívem. Mindig hozzám beszéltél, és én gyereklánynak érezhettem magam ott abban a pillanatban, miközben a nézőtéren is mindenki a Te unokáddá válhatott, és létrejött azaz erőtér – a színház örök varázsa –, hogy akkor, ott egy térben, egy időben mi emberek lélekben összekapaszkodhatunk. Erről a magas szintről építkezni, ezt az erőt vinni tovább, ezt megtartani minden este, úgy, hogy a végén a legszemélyesebben mondhassam: “megtartottam azt az ígéretet…” – ezt minden este olyan felbecsülhetetlen ajándékként éltem meg, ami méltóságot adott, és talán még soha nem köszöntem meg Neked!

Drága Csomi, te csodálatos, világnagyság színésznő, kolléga, az én utolsó nagymamám! Legyél nagyon boldog, olyan boldog, amennyi örömet, szépséget adtál másoknak! Legyél jól, olvass, szeress, ahogy eddig, és lássuk egymást még sokáig! A Jóisten éltessen jeles napodon!

Kováts Adél és Csomós Mari a Futótűzben (Fotó: Dömölky Dániel)


Csomós Mari és Kováts Adél a Spamoperettben (Fotó: Dömölky Dániel)

ALFÖLDI RÓBERT

Drága Csomi,

hát mennyivel jobb lenne, ha én lehetnék egy kicsit idősebb vagy te lennél egy kicsit fiatalabb! Akkor mennyi, de mennyi közös nagy „csínytevésünk” lett volna, hogy szebben ne is mondjam. De, igazán minden jól van így, ahogy van. És csodálatos, ami van. Hiszen te ma 80 éves vagy. Nagy és végtelen boldogság, hogy találkoztunk! Hogy úgy igazán találkoztunk, hogy dolgozhattunk, hogy együtt lehettem veled. Csoda vagy! Úgy egészében, összességében, és mindenhogyan! Ajándék az élettől, hogy ezt láthattam, érezhettem közelről is és az külön ajándék, hogy valóságosan a bizalmadba fogadtál. Jaj, de boldog vagyok!
Drága, egyetlen, csodálatos és megismételhetetlen Csomós Mari!
Nagyon boldog születésnapot kívánok, teljes szívemből!
Isten éltessen!

szeretlek
alföldirobi

Csomós Mari és Alföldi Róbert (Fotó: Rádóczy Bálint)

Alföldi Róbert és Csomós Mari (Fotó: Dömölky Dániel)

LOVAS ROZI


Lovas Rozi és Csomós Mari A játékos olvasópróbáján (Fotó: Dömölky Dániel)

Eddigi szakmai életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy ismerhetem a Csomit. Úgy alakult, hogy egymás melletti asztalkáknál öltöztünk a Radnótiban. Ebből beszélgetések, csendek, tanúságok, szeretet, valami igazi összekapcsolódás lett.
Az, hogy egy ekkora színésznőnek az igaziságát figyelhettem ilyen közelről, bizonyosan hozzátett az én emberségemhez, így – remélem – a színészetemhez is. Soha el nem múlóan ott van az életemben.
Most ritkán találkozunk. De ő olyan, hogy ha valakit egyszer a szívébe zárt, akkor nem ereszti. Sokszor tett helyre már egy-egy mondata. Ő az egyik legigazibb valaki, akit ismerek. Pedig ezen a huncut pályán ez nem olyan könnyű… olyannak maradni, amilyen vagy.
Drága Csomi, Isten éltessen sokáig!

SODRÓ ELIZA

Drága Csomi!

Én először a hangodba szerettem bele. Van egy hangjáték, Hamvas Béla: Olbrin Joachim csodálatos utazása, amit te mesélsz el, és amit én 22 éves korom óta mindig újra meghallgatok, amikor úgy érzem, hogy már sosem fog kisütni a nap. A te hangod világított nekem ifjúkorom legsötétebb pillanataiban.
Aztán mikor a Radnótiba szerződtem, és attól rettegtem, hogy vajon elég jó vagyok-e, akkor Te rám mosolyogtál, és megnyugtattál, hogy ez az érzés sosem fog elmúlni. Hiába az évek, meg a tapasztalat, az ember mindig retteg, mielőtt színpadra lép. Ezzel meg kell tanulni együtt élni és kész.
Aztán mikor láttalak próbálni, megértettem, hogy amit te tudsz, az varázslat. Amit kimondasz a színpadon, annak nem csak értelme lesz, hanem múltja és jövője is. Képes vagy rá, hogy egyetlen fénylő pontba sűrítsd a világot, és azt elültesd azokban, akik rád figyelnek.
Ma is, ha eltévedek egy szerepben, azt a csillagot követem, amit tőled kaptam.
Köszönöm, hogy itt vagy, és nyolcvanadszor megkerülve a napot is mutatod az utat!

Ölellek és ünnepellek!
Liza


Jelenetkép a Lear királyból (Fotó: Dömölky Dániel)