Weöres Sándor a magyar irodalom egyik legkülönlegesebb alakja. Páratlan formaérzéke lenyűgöző műveltséggel és képzelőerővel párosult. Már életében klasszikussá vált. Az élet praktikus oldalához nem értett, nem is érdekelte. A költészeten kívül semmit nem vett komolyan – mondták róla. Nevezték koboldnak és zseninek, modernnek és ősinek, infantilisnek és bölcsnek. Egy biztos: olyan hangot ütött meg, amit előtte és azóta se senki.

Weöres Sándor úgy határozta meg saját költői énjét, mint személyiségétől megfosztott poéta, aki saját korlátaitól megszabadulva képes átélni a világ egészét. Ezt a korlátlanságot próbálom megragadni, eljátszani létformákkal, nemiséggel, természeti erőkkel, istenekkel, zeneiséggel, csupa olyan jelenséggel, ami itt van körülöttünk-bennünk, de elszoktunk attól, hogy érzékeljük. Legföljebb csak kivételes pillanatokban.

Szávai Viktória

“Se föld, se víz, se ég, csak a gömbölyü messzeség maga,
redőtlen ívü nyugalom, se fellege, se csillaga,
virrasztó, tárt hatalom, álom-sima, szender-puha.”

(Lebegés a határtalanban – részlet)

Bemutató: 2014. március 29. szombat