SZÓVAL beszélgetés a Gloria után

A Gloria című előadás a mostani fiatal, húszas-harmincas generációról szól, az ő munkahelyi működésükről, egymással való kommunikációjukról. Hogyan próbálják megvalósítani önmagukat, és a félelmeiktől nyomasztva hogyan támadnak egymásnak, eltiporva akár a gyengébbeket, a kevésbé harcedzett társaikat. Hogyan kezeli mindezt az idősebb generáció, és milyen felelősséget éreznek az általuk vezetett közegben megtörténő tragédiák iránt. Ezeket a témákat járjuk körbe november 10-én, vasárnap 21.15-kor a következő SZÓVAL beszélgetésünk alkalmával, megszólaltatva Óhidi Zsuzsannát (Marquard Media ügyvezető igazgató), aki vezető beosztásból, belülről lát rá minderre. Hozzá társulnak az előadás alkotói, Hajdu Szabolcs rendező, Porogi Ádám és Martinovics Dorina, színészek, a beszélgetést pedig a produkció dramaturgja, Kelemen Kristóf moderálja.