Turandot JGy 007

Nyílt próbát tartottunk a Turandotból

Február 27-én, szombaton délelőtt az érdeklődő nézők bepillantást nyerhettek legújabb készülő produkciónk, a Turandot próbafolyamatába. Juronics Tamás rendező először a darabról mesélt a megjelenteknek, majd három jelenetet mutatott be a színészekkel – egyelőre díszletjelzésben, jelmezek nélkül. Amint a rendező elmondta, a kínai császár lányának történetét legtöbben a Puccini-operából ismerik. Carlo Gozzi 18. századi olasz drámaíró darabját ritkán játsszák Magyarországon, a Radnóti-beli előadáshoz Térey János készített új fordítást. Az előadás egy számunkra is még ismerősnek ható, 50-es évekbeli diktatórikus államforma világát idézi meg, erőskezű uralkodóval, akinek udvarában hemzsegnek a haszonlesők. A díszlet és a jelmezek is ezt a hangulatot tükrözik majd: egy hosszú, csőszerű bunkerben, búvóhelyen vagyunk (díszlet: Cziegler Balázs) katonai viseletet idéző jelmezekben (jelmez: Bianca Imelda Jeremias), a háborús helyzetben ugyanis az ország vezetőit védeni kell. Az előadás egészén átível majd Bartók Béla A csodálatos mandarin című zeneműve, ami határozott keretet és hangulati aláfestést ad a történéseknek. Az előadás címszerepében Petrik Andreát láthatjuk, apját, a kínai császárt Bálint András alakítja, míg a Turandot kezéért versengő Kalaf herceg szerepében Szatory Dávid lép színre.

 

Alább néhány fotót láthatnak a nyílt próbáról. Fotók: Jókúti György

Turandot JGy 007

Juronics Tamás rendező

 

Turandot JGy 031

Gazsó György, Pál András, Petrik Andrea, Kurta Niké és Martinovics Dorina

 

Turandot JGy 045

Szatory Dávid, Bálint András, Petrik Andrea és a háttérben Pál András

 

Turandot JGy 054

Pál András és Szatory Dávid