Nagy sikerű Árvácska a Radnóti Tesla Laborban

A Dollár Papa Gyermekei és a Trafó közös “gyereke” az Árvácska, ami egy évvel ezelőtt attól is hangos volt, hogy ebben az előadásban tért vissza Kulka János a színpadra. Móricz-adaptációjában néma maradt, talán ő Móricz maga, aki megtalálja a hóesésben fekvő Árvácskát és meghallgatja a lány nyomorúságos életének történetét. Urfi Péter szerint “tucatnyi olyan pillanat volt benne, amiért érdemes lesz küzdeni a jegyekért.”

November 8. vasárnap| 17.00 | Radnóti Tesla Labor
November 8. vasárnap | 20.00 | Radnóti Tesla Labor

“A lányt adták-vették a nevelőszülők, akiknek ingyencseléd kellett, meg az a kis pénz, amit az állam a lelencek befogadásáért adott. És ez a mindenféle értelemben vett végtelen anyátlanság és szeretetlenség az, ami mindvégig jobban fájt neki a folyamatos verésnél, a lúgban fürdetésénél, az istállóban alvásnál és az életét végigkísérő pedofil férfiaknál. Ördög Tamás, rendező előadása végig a két véglet között ingázik: a teljes elbeszélhetetlenség és a minél teljesebb elbeszélés között.” Kovács Bálint

Terhes Sándor, Kulka János
Simkó Katalin, Kulka János, Georgita Máté Dezső
Simkó Katalin
Kulka János, Török-Illyés Orsolya
 
Simkó Katalin

Fotók: Nagy Gergő, a fotók jogdíjasak