vagyvillamos

Májusi műsor

A megszokottól eltérően most nem a hónap közepén kezdjük a jegyárusítást, hanem március 19-én, hétfőn 10:00 órától. A hosszú hétvége alatt így bőven lesz idő kimazsolázni a vágyott előadásokat májusra, annál is inkább tegyék ezt nagy figyelemmel, mert három előadásunkat is utoljára láthatja a kedves közönség. 7 év siker után a 103. előadásnál lekerül a repertoárról a VÁGYVILLAMOS című előadásunk, búcsúzunk a három éves LEAR KIRÁLYtól is és a TÉLI REGÉtől. Májusban újra lesz angol feliratozással FUTÓTŰZ és egy vendégjáték Pécsett a Művészetek Házában, ahová Petri-estünket, a KEZDHETEK FOLYTATÓDNI című előadásunkat hívták meg a pécsiek. Május 13-án, vasárnap lesz az évad várva-várt és utolsó bemutatója az EGY PIACI NAP, amit Závada Pál regényéből alkalmaznak színpadra a Mohácsi-testvérek, Mohácsi János rendezésében

Várunk szeretettel mindenkit májusban is!