spamoperett_ea_02_domolky_daniel_PRINT_024

Kováts Adél szerint Gyurci

A Radnótiban összetartó a csapat és családias a hangulat. A Radnótiban minden pici, a színpad, az öltözők, a nézőtéren a széksorok közti hely. Szeretjük egymást, szinte mindent tudunk egymásról, éppen ezért szeretjük méltatni is a másikat, ha díjra jelölik. Megkérdeztük színészeinktől, hogy mit gondolnak Gazsó Gyuriról, mi fűzi őket össze vele, vagy mit szeretnek benne a legjobban.

A Kaszás Attila-díj jelöltjeire ITT tud szavazni.
(Egy IP címről a szavazatokat naponta lehet ismételni.)

spamoperett_ea_02_domolky_daniel_WEB_025 csillagos_eg_eloadasfoto_domolky_daniel_WEB_023

Kováts Adél szerint a Gyurci

Gazsó Gyurival az ismeretségünk a ’70-és évek pezsgő amatőr színjátszó mozgalmához kötődik.
Első találkozásunk – mely kifejezetten egyoldalú volt, hiszen én a nézőtéren ültem, ő a színpadon szerepelt a régi Győri Kisfaludy Színházban (ma Vaskakas Bábszínház) – emléke ma is élénken él az emlékezetemben. Csodálattal néztem a komoly és valahogy a korosztályánál érettebbnek tűnő, tehetséges fiatalembert. Játékát korántsem az a lelkes amatőr lendület jellemezte, amit annyiszor láttam már másoknál, hanem a tudatosság és a jó értelemben vett ügyesség, ami a profi színészek megszerzett tudása. Különös, szarkasztikus humorával és a megformált karakteren átsugárzó intellektusával messze kiemelkedett a mezőnyből. Földim lévén később is követtem sorsának alakulását, és örültem, hogy első választott hivatását elhagyva pályát módosított, az erdészek egyenruháját a waldent, a színészek ,,cifra maskarájára”, a biztost a bizonytalanra cserélve színésznek állt.
Gyuri elhivatott művész, aki odaadó munkával építi föl alakításait, minden műfajban és stílusban otthonosan mozog, és egyedülálló módon képes tragikummal és komikummal teljes sorsokat felmutatni. Alakításai mindig igaziak, hangjuk egyéni.
A Radnóti Színház közösségét Gyurci 8 éve építi és színesíti figyelmességével, emberségével és humorával. Csodálatos ember és kolléga.

Kováts Adél

futotuz_02_domolky_daniel_WEB_044 buborekok_ea_02_domolky_daniel_WEB_057
spamoperett_ea_02_domolky_daniel_WEB_024 buborekok_ea_01_domolky_daniel_WEB_024_

Fotók: Dömölky Dániel