Hajléktalanok árulnak Röhrig Géza kötetet a Radnótinál

A Radnóti Színház elé horgonyoznak le naponta egy órányit a Fedél Nélkül terjesztői. Tőlük lehet megvásárolni Röhrig Géza: Angyalvakond című verseskötetét. Keressék a Radnóti szobornál az árust december 21-én és 22-én, valamint 27. és 31. között előadás előtt egy órával!

A zoom.hu készített egy összeállítást a könyvbemutatóról, ebből olvasható egy részlet alább. Röhrig úgy döntött, új verseskötetével a hajléktalanokat fogja támogatni úgy, hogy decemberig kizárólag ők fogják terjeszteni az utcán a könyvet, és így, ha 2000 forint az ára, akkor nagyjából 1500 forint marad a zsebükben példányonként.
“…magamra mindig úgy gondolok, mint fedél nélküli költőre.”
Ötven hajléktalan ötven „portréja” olvasható a kötetben, amelyek fele létező ember, olyan, akivel Röhrig valóban találkozott, a másik felét pedig vagy kitalálta, vagy több figurából gyúrta össze. A költőnek ezzel kapcsolatban az jelentette a legnagyobb elismerést, hogy a kötetet áruló hajléktalanok a könyvben szereplő kitalált, összegyúrt alakokról is azt állították, ismerik őket. Vagyis sikerült olyan szereplőket teremtenie, akik eléggé életszerűek, vagyis akár élhetnének is.

„Ez volt számomra az igazi kihívás, hogy megteremtsem az időtlen, örök hajléktalant”– mondta, majd azt is hozzátette: „Mindeközben pedig akaratomon kívül parlamenter lettem, egyfajta Osztyapenkója a hajléktalan-ügynek.” Szerinte mindannyian hajléktalanok vagyunk, amikor kipottyanunk anyánk méhéből, és mivel Röhrig gyermekkora kapaszkodók nélkül telt, ahogy mondta, ingerszegény környezetben nőtt fel, ezért magának kellett kitalálnia önmagát, mindig a képzelőerejére kellett támaszkodnia.
„Ha az emberrel nem játszanak, akkor ő fog játszani. Folyamatosan vetítettem, folyamatosan moziztam, kitaláltam a szüleimet, különböző, szintén kitalált életeim voltak. Ezt egy harmonikus családi környezetben felnövő gyermek nem csinálja, vagy azt mondanák neki, hogy hazudik. De nekem nyitva volt ez a lehetőség, és azt mondtam, amit akartam. És senki nem tudta azt mondani, hogy hülye vagy, hát én ismerem az anyukádat. Azt hiszem, ennek köszönhetem, hogy sikerült megteremtenem ezeket az alakokat” – mesélte.
Röhrig, ha választania kellene, idős hajléktalan lenne. A fiatal hajléktalan számára ugyanis a kilátástalanság, a jövőtlenség iszonyú, hiszen akinek nincsen célja, annak vége van, ez a perspektíva teljes hiánya, és ez rettenetes.
„Közben érzed, hogy leszakadsz, és lehet, hogy nem tehetsz róla, de elképzelhető, hogy a végén már magad is azt hazudod, magad választottad ezt az utat. Én egészen biztosan azt hazudnám, hogy ezt választottam. Irtózom a szánalom legkisebb gesztusaitól is” – mondta.