Színlap

Az előadás a Nordiska Strakosch Teaterförlaget ApS., Copenhagen engedélyével kerül bemutatásra.

Egy jól menő informatikai cég vezetője szeretné eladni a vállalatát, ám a vevő, egy külföldi üzletember kizárólag a cég első számú emberével, a távolban élő főfőnökkel hajlandó tárgyalni, akivel csak az az egy probléma van, hogy kitalált személy. Nincs mit tenni, fel kell bérelni egy állástalan színészt, hogy eljátssza a főfőnököt...

Lars von Trier a dogma filmjeiről elhíresült dán filmrendező első igazi vígjátékát 2006-ban mutatták be a Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztiválon. A komor témáiról, erős drámaiságáról, keményen moralizáló hangneméről ismert Triertől szokatlan és merész vállalkozásnak tűnhet, hogy könnyedebb témához nyúl és komédiát rendez. De A Főfőnök szellemes dialógusai és a történet fanyar humora igazolják a rendezőt: Trier ehhez a műfajhoz is ért.

Anger Zsoltnak – aki az elmúlt évadok során több filmadaptációt is színpadra állított nagy sikerrel – A Főfőnök első rendezése a Radnóti Színházban.

A bemutató időpontja: 2010. október 17.

Előadás vége: 21.35 (egy szünettel)

Képgaléria

A fotókat Koncz Zsuzsa és Dömölky Dániel készítette. A fotók jogdíjasak.

 >>> A Főfőnök olvasópróbájának fotói <<<

Videogaléria

Plakát

Kritikák

Népszava - Balogh Gyula írása

7 óra 7 - Zsedényi Balázs írása

Z'art kör - Szekeres Szabolcs írása

Heti Válasz - Kézdi Beáta írása

Revizor online - Kovács Dezső írása

Szinhaz.net - Sz. Deme László írása

Háttér

A Főfőnök

Anger Zsolttal – akit színészként és rendezőként is ismer már a közönség – A Főfőnök próbái alatt beszélgettünk.

Az Esőember és a Dogville után harmadszor rendezel olyan színházi előadást, ami egy ismert, sikeres filmnek a színpadi adaptációja.

Amikor darabot kerestünk Bálint Andrással és Kovács Krisztina dramaturggal, még nem filmadaptációban gondolkodtunk, de egyszer csak szembe sodorta az ár ezt a filmet. Erről sokat hallottam, de soha nem láttam. Rögtön behúzott a témája és azt gondoltam, hogy ez igazán színházi mű. Már korábban, a Dogvillekapcsán felfedeztem, hogy Lars von Trier filmjeinek, illetve forgatókönyveinek van valami fura és nagyon erős teatralitása. Itt pedig, A Főfőnök esetében a rendező de facto magáról a teatralitásról készített komédiát. Borzasztóan hétköznapi szituációt teremt: a darabban egy színész olyan alakot játszik, akiről a közönsége azt hiszi, hogy igazi, létező figura. Ez már önmagában nagyon komikus és színpadra kívánkozik, de emellett van egy krimi-szál is: mégpedig, hogy egy szélhámos óriási pénzmozgásokra próbálja felhasználni a színész jelenlétét. Nagyon gazdag téma, amit tovább színesít, hogy a színész megjelenése feldúlja mindenkinek az életét.

Nehézség vagy könnyebbség, hogy olyan darabot rendezel, amit filmen már jól ismersz? Segít vagy akadályoz a munkád során?

Nem a filmet akarom újra megrendezni, hanem ezt a történetet szeretném elmesélni a saját eszközeimmel, a színház nyelvén. Meghatároz egy történetet az, hogy a közönség milyen hordozón kapja meg: filmen, amit moziban vagy DVD-n néz meg, színházban, könyvben vagy hangoskönyvben. Én a filmet soha nem alapműként kezelem, hanem mint az adott a témának egy lehetséges feldolgozását. Mint ahogy vannak regények és filmek, amik gyakorlatilag párhuzamosan íródtak, mint a 2001 Űrodüsszeia. ahol Kubrick és Arthur C. Clark egymással párhuzamosan elkészítette a saját verzióját ugyanabból a történetből.

Rendezői megoldásaidon, ötleteiden érezhető-e, hogy egy film a munkád alapanyaga? Használsz-e filmes eszközöket a rendezés során?

Már színész koromban rájöttem arra, hogy a legpontosabb és legjobb iskola az, ha az ember Tom és Jerryt néz, de lehetne itt még más rajzfilmeket is felsorolni. Mert a rajzfilmekben nagyon jó ritmusokkal, megoldásokkal operálnak. A rajzfilmben hétköznapi történetek vannak pszichológiailag nagyon jó tempókkal levezényelve. Valami elhangzik, a másik csak néz, és némán pislog egyet, de én mint néző pontosan tudom, hogy a pislogás alatt mi játszódik le a fejében, mert az én fejemben is ugyanaz játszódik le. Olyan kifejezően van minden lélektanilag ábrázolva, olyan pontosan, mint a morzeábécé. Egy olyan nyelv ez, amivel a lehető legegyszerűbb pillanatokat is egy életre emlékezetessé lehet tenni. Én ezt filmes teatralitásnak hívom, és nagyon szeretem használni a színpadon. Szerencse, hogy éppen a főszereplőnek, Csányi Sanyinak komoly filmes tapasztalata van, mert ehhez a rajzfilmes játékstílushoz nagy színészi türelem, fegyelem és erős koncentráció szükséges.

De ez a filmes formanyelv nemcsak a színészi játékot határozza meg, hanem a színpadi teret is?

Sebő Rózsával most már összenőni látszunk. Ez a harmadik munkánk együtt. Mint eddig is, most is azzal kísérleteztünk, hogy egy absztrakt teret hozzunk létre, ami formáiban, sziluettjeiben idéz egy irodát, de Bányai Tamás fénytervező segítségével ebből az absztrakt térből bármi megszülethet. Pici fogódzókat adunk a nézőknek, hogy az ő fantáziájukban megszülessen például egy zsúfolt bevásárlóközpont vagy egy vidámpark.

A próbák során mennyire számítasz a színészek kreatív erejére és improvizációira?

Mindig úgy állok hozzá egy színházi munkához, hogy ez csapatmunka, amiben nekem kimagaslóan nagy felelősségem van. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez nem egy gyár, hanem művészet. Ennek az egésznek csak úgy van értelme, ha együtt tudunk gondolkodni, figyelünk egymásra és bizalommal vagyunk egymás iránt. Ha mindenki hozzárakja a magáét, nemcsak a színészek, hanem mondjuk az ügyelő és a kellékes is. Számomra ez a természetes, és ha ez nem működik, akkor el kell menni csikket szedni a körútra.

Rendezői pályafutásodban az elmúlt 1-2 évad filmes-kalandnak tekinthető. Meddig tart ez a korszak?

Úgy tűnik, hogy ez egy jó kaland nekem. De a jövőre vonatkozó színházi terveim és ötleteim nyolcvan százalékának alapanyaga írott mű. A véletlen úgy hozta, hogy egymás után többször is egy képlékenyebb alapanyaggal dolgozhattam.

A jövőben inkább rendezőként fogsz dolgozni, vagy vissza-visszatérsz a színészi pályára is?

Az utóbbi években úgy alakult, hogy főleg rendezői felkérések találnak meg. Most ilyen szelek fújnak, erre visz a hajó, és ezt nagyon élvezem. De szeretek játszani is, ha szembejön egy szerep, akkor nem feltétlen mondok nemet.