Utó-iratok (2017| )

Segítők: Gaborják Fanni, Széplaki Nóra

“Akarsz-e játszani mindent, mi élet?
Tizenegy, az egzisztenciális válság és a jelen idejű nosztalgia határán egyensúlyozó fiatal (a Radnóti Ifjúsági Műhely elsőéves egyetemista csoportja) egy év közös munka és borozás után közösen veszi fel a kesztyűt. Együtt a mélyére megyünk annak, ami az életünk kavargásában olyan nyers és szívdobogtató. Színpadra dolgozva megmutatjuk a nézőknek (és magunknak) a legféltettebb belső világunkat, az életünk olyan eseményeit, szereplőit, amikről utólag derült ki, mennyire fontosak, keserves tanulságokat, amikre akkor jöttünk rá, mikor már nem volt kinek elmondani. El nem küldött levelek, kimondatlan szavak, a tízig számolás után is túl sokáig visszatartott baszdmegek, fel nem tett kérdések, elharapott válaszok. UTÓ-IRATOK.

Egy interaktív, minden érzékszervre ható színházi előadás, ahová várjuk azokat, akik meg tudnának tölteni tartalommal egy elküldetlen levelet, azokat, akik túl mélyre temették el az emlékeket és szükségük van arra, hogy valaki felrázza őket és azokat, akik magukra ismernének valamelyik feladóban vagy címzettben – egyszóval: mindenkit. 
Ha elmondjuk a történetünket, az azt jelenti, hogy van történetünk – nemcsak lézengünk, de tartunk valahová. Ha megtanulunk nyomot hagyni magunk után, az nemcsak másoknak lesz hasznos vagy érdekes, de lesz egy ösvény, amire vissza tudunk tekinteni.” (Bálint Lili)

A RIM – Radnóti Ifjúsági Műhely első egyetemista csoportjának előadása, mely el nem küldött levelekből, a mi el nem küldött leveleinkből áll össze. Elmondjuk, amit eddig senkinek.

Résztvevők: Bálint Valentina Lilla, Eggendorfer Áron, Ghyczy András (hangja), Kátai Orsolya, Lehel Dorottya, Lux Hanna, Sarkadi Berta, Sándor Anna, Szanyó Vera

 

Önbiztosító (2017| )

Segítők: Figeczky Bence, Lakatos Dóra, Széplaki Nóra

A 2017-es Színházak Éjszakáján bemutatott Önbiztosító című előadásunk havi rendszerességgel megtekinthető a Radnóti Miklós Színház próbatermében, illetve iskolákban, osztálytermekben, közösségi terekben is szívesen játsszuk az önbizalomhiányt és a megfelelési kényszert fókuszba állító előadásunkat.

 

Kicsiny szekszualitásunk apró titkai (2016|2017)

rendezgette: Olasz Renátó, Figeczky Bence és Horváth János Antal

 

Keretek között (2015|2016)

Ezt csináljuk még…

  •