Téved, aki nyomdahibára gyanakszik, amikor a december 10-i Mirandolina elõadás kezdési idõpontjaként ezt olvassa: 17 óra.
Hogy mi a háttere e furcsaságnak, magától Bálint Andrástól kérdeztük meg, mert a szálak hozzá vezettek:
- A lényege igen egyszerû - válaszolta az igazgató -, évek óta nem tudunk délutáni elõadásokat tartani, részben technikai, részben egyeztetési akadályok miatt. Ugyanakkor, fõképp az idõsebb korosztályt képviselõ nézõktõl azt hallom, félnek este 10 körül hazamenni. Ez az egyik ok. A másik: számtalan vidéken élõ érdeklõdik az elõadásaink iránt, ami nagyon örömteli, de akár busszal, akár gépkocsival jönnek a Radnótiba, csak késõ éjszaka érhetnek haza. És ez szinte független a távolságtól, mert kecskemétiek vagy zalaegerszegiek esetében is igaz. Szóba került a délután 3 órás kezdés is, de ezt az ebéd utáni, álmos idõpontot színházellenesnek tartom. A délután 5 óra már nem ilyen. Úgy gondoltuk - egyelõre egy alkalommal - kipróbáljuk ezt a rendhagyó idõpontot, ami azt jelenti, hogy este 1/2 8-8 körül fejezõdik be az elõadás. Ekkor a fõvárosiaknak még nem kell aggódniuk a közbiztonság miatt, és a vidékiek is normális idõben hazaérhetnek. Elképzeléseink szerint, amíg a téli idõszámítás tart, egy-egy ilyen késõ délutáni elõadást mindig beiktatunk a Radnóti programjába. Reméljük, kezdeményezésünk kedvezõ fogadtatásra talál.

SZÜLETÉSNAP

Elhanyagolhatóan kis késéssel ünnepli meg a Radnóti Színház Harold Pinter 70-ik születésnapját, azzal, hogy mûsorra tûzi a szerzõ "Születésnap" címû darabját.
Pinter 1930. október 10-én, London munkásnegyedében, az East Enden született. A pontos helymeghatározás fontos, mert késõbbi hõseit e környék lakóinak legjellemzõbb vonásaival, gesztusaival ruházta fel.
"Nem hiszem, hogy van ember, aki ne hordozná magában saját múltjának, eddigi életének és más emberek életének súlyát. Nos figuráim megemelt példái ezeknek az embereknek."
Hogy Pinter magyar származású volna, erre nagyobb számban léteznek utalások, jelek, mint bizonyosságok. Pinter családja érkezhetett közvetlenül Magyarországról is Angliába, de lehet, hogy portugál zsidó õsök tettek elõbb kényszerû kitérõt Kelet-Európába. Az azonosság bizonytalansága, mint motívum, tehát családi ágról nyúlik be Pinter írásaiba. Középiskolai tanulmányai után két színmûvészeti fõiskolát is kipróbált.
"Addig kell erõlködni, amíg falfehér nem lesz az ember arca. Majd nagyon mély hangon kell beszélni, alig hallhatóan, és nagyon lassan járni, és a sírás határára eljutni. Mindezt teljes pontossággal kidolgoztam. Így tudtam megszabadulni ettõl az iskolától, elengedtek."
Pintert a gyakorlat sokkal jobban izgatta, színésznek állt. David Saron néven turnézott különbözõ színpadokon 1949-tõl 1958-ig. Elsõ darabjait, mint az 1957-ben Bristolban bemutatott "A szoba" címût is, egyetemi színpadoknak írta.
"Egy barátom Henry Woolf, aki a bristoli egyetemre járt, össze akart hozni egy darabot, és megkérdezte tõlem, nem írnék-e egyet neki. Azt feleltem, hogy szó sem lehet róla, sohasem írtam darabot."
1960-ban már rádió- és tévéjátékok szerzõjeként, késõbb Joseph Losey-val dolgozva forgatókönyv-íróként szerzett hírnevet. Drámáin leginkább Kafka és Beckett hatása érzõdik.
Pinter darabjaiból a magyar színpadokon is emlékezetes elõadások születtek, mint a Gondnokból Zsámbéki Gábor, Valló Péter és Taub János, vagy a Hazatérésbõl Ascher Tamás rendezésében, de ide sorolható az Árulás a szolnokiaktól, miként a kaposvári Üvegcipõ is. Az Étellift pedig Pinter különösen közkedvelt egyfelvonásosa nálunk.
A Születésnapot (The Birthday Party) a cambridge-i Arts Theater mutatta be 1958-ban, és két év múlva már televíziós feldolgozás készült belõle. 1965-ben hozzánk is eljut a birminghami A Group Theater One közremûködésével. A magyar nyelvû õsbemutatót 1980-ban Szolnokon tartották, és késõbb is kizárólag vidéken került színre, 1992-ben Kecskeméten, 1994-ben Sopronban, Valló Péter rendezésében, legutóbb pedig két éve Pécsett. Budapesten, magyarul a Radnóti Színházban lesz elõször látható a Születésnap
december 22-én.

LU ÉS LULU

Molnár Ferenc Jó tündérének fõszereplõjét Lu-nak hívják. A Radnóti törzsközönsége biztosan emlékszik, amikor néhány éve, egy pályakezdõ színésznõ, Gubás Gabi játszotta tündéri tehetséggel ezt a szerepet. Gubás Gabi, akit ma már az egész ország ismer, Pinter Születésnap címû darabjában most Lulu megformálására készül. A két név összetéveszthetõen hasonló, vajon a két szerep is? - kérdeztük a mûvésznõtõl.
- Nem, nincs bennük semmi közös, egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, legfeljebb annyiban, ahogy egykor Lut, ezúttal Lulut is én alakítom.
- Egy hete volt az Athéni Timon premierje, hamarosan kezdõdnek a Születésnap próbái. E rövid idõt mivel tölti, pihenéssel, az új darabra történõ ráhangolódással?
- Megpróbálok az új darabra koncentrálni. Nemsokára lesz az olvasópróba, ezért elolvasom újra a darabot. Emellett ebben az egy-másfél hétben megpróbálok regenerálódni.
- Érdeklik-e a premier után megjelenõ kritikák?
- Igen, általában elolvasom, ami megjelenik.
- És kinek a kritikáját fogadja el leginkább? Ki a legszigorúbb kritikusa?
- Van, aki nagyon közel áll hozzám, mégis kívülállóként tud nézni, ezért tudom elfogadni a véleményét. Édesanyám is nagyon kritikus szemmel figyel engem, sokáig nem is tudtam elõtte játszani. Zavart, mert pontosan ismer, ismeri minden mozdulatomat, tudja mikor, milyen vagyok. De egy ideje már feloldódtam, és mivel ösztönösek a megérzései, szeretem meghallgatni azt, amit mond.
- Két, gyors egymás utáni premier külön nehézsége lehet, hogy két különbözõ rendezõ elvárásának kell megfelelni. Milyen "típusú" rendezõvel szeret dolgozni?
- Ha a darab, vagy a szerep megfog, meg sem fordul a fejemben, hogy szeretek-e ezzel, vagy azzal dolgozni. Akik a Radnótiban rendeznek, azokkal mindig örömöt jelentett a munka.
- Könnyû alanynak számít egy rendezõ számára?
- Azt hiszem igen. Engem lehet fanatizálni, vagy médiumként kezelni, befogadom, de legalább is elfogadom az instrukciókat. És megpróbálok a mélyére ásni, ha azt kívánja meg a szerep. Az alkotás folyamatában persze elõfordulnak konfliktusok, de a legtöbbször ezek is inkább elõre viszik a dolgokat.
- Harold Pinterhez, a szerzõhöz, és Gothár Péterhez, mint rendezõhöz volt-e már szerencséje?
- Mindketten újak számomra. Nagyon nagy kíváncsiság él bennem a próbafolyamat elõtt, hogy mi minden újat nyújtanak majd. Arra számítok, hogy gazdagabb leszek, amire a premierig eljutunk.

LEVÉL A RENDEZŐNEK

Ezt a levelet Peter Woodnak, a Születésnap rendezõjének írtam, közvetlenül az 1958. áprilisi bemutató próbái elõtt. Azután teljesen megfeledkeztem róla, mígnem néhány hónapja egy régi dossziéban rábukkantam a másolatára. Mivel mostanság aligha írnék ilyenfajta levelet, érdekesnek találtam.
Harold Pinter
Kedves Peter,
A darab egy évvel ezelõtt papírra vetett elsõ képe egy konyha volt: Meg, Stanley, zabpehely és aludtej. Ott voltak, ültek, álltak, meghajoltak, megfordultak, megmásíthatatlanok voltak. Mindez valamivel megelõzte Goldberg és McCann érkezését: el kell vinniük Stanleyt. Ezt meg is tették: Mag értetlen volt, Peter tanácstalan, Stanley tehetetlen. A darabnak vége. Ez volt a gerinc, amelytõl nem térhettem el. Akkoriban fogalmam sem volt, mi miért történik, az egész önmagától csirázott ki, önmagát szülte meg, mindvégig saját logikája szerint... A dráma - önmaga és semmi más. A darab most már tõlem függetlenül létezik, épp úgy, ahogy független öntõl vagy bárki mástól. Mindaz, aminek a darabhoz köze van, benne rejlik a darabban. Stanley az életéért harcol, nem akarja, hogy megfojtsák. Ugyan ki akarja? A darab csak annyit állapít meg: jön két ember, hogy elvigyen egy harmadikat, és ezt meg is teszik.
Úgy érzem, a közönség háromféleképpen reagálhat. a) Miért nem hagyták békén ezt az embert? b) Úgy kell a hülye pasasnak, megérdemelte. c) Az egész egy nagy baromság. Van persze egy d) is: Milyen lenyûgözõ, kár, hogy nem értem...

Stelzer Gábor