Párnaember_honlap

3 lépcsős program és még 1

 

Kulissza néven futó programunk a „hagyományos”, háromlépcsős színházi nevelési formát foglalja magában. Ez a foglalkozássor a felső tagozatos és középiskolás diákokat segíti az előadások értő, érdeklődő befogadásában.

1. lépcső:

90 perces dramatikus előfoglalkozás segítségével előkészítjük a terepet a választott előadás számára az osztályteremben.

2. lépcső:

Az első foglalkozást követő 1-2 héten belül az osztállyal közösen megnézzük a kiválasztott előadást a Radnótiban.

3. lépcső:

Az előadás után pár nappal egy irányított beszélgetés keretében megvitatjuk az előadás kapcsán felmerülő kérdéseket az osztályteremben 45 percben.

Jelentkezési lap letölthető: itt.

Bónusz lépcső:

Hogy az osztály ne csak üljön a tanteremben és a nézőtéren, az előadás napján a diákok és tanáraik negyed hattól egy háromnegyed órás ún. kulisszanyitogató során bekukkanthatnak a színfalak mögötti készülődésbe, és találkozhatnak a színház háttérdolgozóival.

Kammermann Lilla

Kammermann Lili, másodéves diák:

“Már kétszer voltam foglalkozáson kulisszajárással egybekötve. És őszintén ajánlom, mert tudatosan tanít a színházbajárás művészetére, hogy hogyan kell rákészülni lélekben egy darabra, és hogy hogyan dolgozzuk fel a látottakat.
 

Programunk az alábbi előadásokhoz vehető igénybe:

 
Martin Mcdonagh
A párnaember
Rendező: Szikszai Rémusz
Ajánlott korosztály: 10-12. évfolyam
Mi az a siker? Mire vagyunk képesek azért, hogy elérjük, vagy gyermekeink számára biztosítsuk, akár brutális áldozatok árán is? – Könnyen végigkísérhető ez a gondolatmenet Katurian K. Katurian író és vágóhídi dolgozó esetében, aki novellái későbbi fennmaradásáért aggódik. A foglalkozások során mi magunkról gondolkozunk. Mi az, amit változtatunk a világon és a körülöttünk lévőkön, mi az, ami általunk vagy értünk történik.
Az előfoglalkozás időtartama 90 perc
Az utófoglalkozás időtartama 45 perc
 

Csiky Gergely után Mohácsi István és Mohácsi János
Buborékok
Rendező: Mohácsi János
Ajánlott korosztály: 8-12. évfolyam
Mindenki hazudik vagy szépít, esetleg túloz. De meddig tartható fenn egy hazugság, és mit tehet egy családdal, ha egy titok kipattan? Mit tegyünk, ha a legközelebbi hozzátartozóinkkal sem tudunk őszinték lenni? – Ezekre a kérdésekre keressük közös válaszainkat a diákokkal abban a másfél, majd háromnegyed órában, amit együtt töltünk.
Az előfoglalkozás időtartama 90 perc
Az utófoglalkozás időtartama 45 perc
 

Heltai naplója – Bálint András önálló estje
Rendező: Deák Krisztina
Ajánlott korosztály: 8-12. évfolyam
Az előadást kísérő program fókuszában a tankönyvekből megtanult magyar irodalmi alakok kevésbé ismert magánélete áll. A foglalkozás célja megmutatni azt, hogy pl. Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre ugyanolyan emberek voltak, mint mi magunk.
Az előfoglalkozás időtartama 90 perc
Az utófoglalkozás időtartama 45 perc

Bulgakov Vecsei-átiratban
Iván, a Rettenet
Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila
Ajánlott korosztály: 10-12. évfolyam
„Mit is mondhatnék? Ha nem csapjuk be saját magunkat, sürgősen becsapnak minket mások. És egyáltalán, ha sikerül becsapnod azt, amit úgy hívsz ’saját magad’, az már egy nagyon szép eredmény. Mert rendszerint fordítva van, az csap be minket.” (Viktor Pelevin)
Miért élvezzük a színházat, a mozit, a bűvészkedést, a szemfényvesztést? Miért menekülünk a valóság elől, és mit találunk a valóságon túl? A Bulgakov nyomán született társasházi science-fiction remek lehetőséget nyújt, hogy felfejtsük, hogyan alkothat kerek egészet a realitás és a fantasztikum.
Az előfoglalkozás időtartama 45 perc
Az utófoglalkozás időtartama 90 perc
 
Dosztojevszkij
Karamazov testvérek
Rendező: Valló Péter
Ajánlott korosztály: 9-12. évfolyam
Az előadáshoz kapcsolódó két foglalkozás alatt a közhelyekkel és általánosításokkal játszunk. Mert bizony nagyon érdekes tud lenni, hogy azok a nagy mondatok, amik a filmekből, regényekből visszaköszönve túlzásoknak tűnnek, mennyire relevánsak és helyénvalók az életben.
Az előfoglalkozás időtartama 90 perc
Az utófoglalkozás időtartama 45 perc
 
Shakespeare
Lear király
Rendező: Alföldi Róbert
Ajánlott korosztály: 9-12. évfolyam
Az előadást kísérő program fókuszában a hatalom és a hatalomért való versengés áll. Az előfoglalkozás során a résztvevők egy általuk létrehozott, képzeletbeli ország irányításáért szállnak harcba, míg az utófoglalkozás alatt az előadás kapcsán felmerülő kérdéseiket vitatjuk meg.
Az előfoglalkozás időtartama 90 perc
Az utófoglalkozás időtartama 45 perc
 
Michael Ende meséi nyomán írta Kárpáti Péter
Ofélia árnyszínháza
Rendező: Csató Kata
Ajánlott korosztály: óvodai nagycsoport, és általános iskola 1-4. évfolyama
Az elfogadásról, az igaz barátságról, és az elengedésről beszélgetünk és játszunk Michel Ende megható meséje nyomán a legkisebbekkel, és a színpadon, az árnyak között is felbukkanó színészekkel: Sodró Elizával és Figeczky Bencével.
Az előadáshoz kapcsolódó foglalkozás időtartama 60 perc
 
Csehov
Platonov – Apátlanul
Rendező: Alföldi Róbert
Ajánlott korosztály: 9-12. évfolyam
Csehov huszonegy éves korára írta meg első (befejezetlen) drámáját, a Platonovot. Ezután még kilenc nagy drámai alkotást hagyott ránk, melyeket újra és újra repertoárra tűznek a világ színházai. A legtöbb gimnazista azonban nem érti, mi élvezhető ezekben a drámaiatlan drámakban. Erről gondolkozunk közösen, keressük a humort, a tartalmat, a mondanivalót, ami érdekessé válik a gimnazista korosztály számára is.
Az előfoglalkozás időtartama 45 perc
Az utófoglalkozás időtartama 90 perc